Századok – 1929-1930

Tárcza - Hivatalos Értesítő - 220

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. 223 szabályokban előírt számban, ez a rendkívüli közgyűlés lesz hivatva — most már a megjelent tagok számára való tekintet nélkül •— a folyó évi febr. hó 21-én tartott igazgatóválasztmányi ülésnek az alapszabály­módosításra vonatkozó javaslatáról dönteni. Az alapszabályok módosítása azért vált szükségessé, mert az igazgatóválasztmány véleménye szerint a külföldi, s részben a hazai tudományos társulatok mintájára is, a Magyar Történelmi Társulatnál kívánatos lenne egy új tagsági típust, az úgynevezett levelező tagságot bevezetni. A tiszteleti tagsággal Társula­tunk esak nagyritkán és egész különleges esetekben tüntet ki egyes ki­válóságokat. A levelező tagság bevezetésével lehetővé válna, hogy szé­lesebb körben fejezhessük ki elismerésünket általában a történetírás, különösképen pedig a hazánkat, érdeklő történeti kutatások körül szerzett érdemekért, kiváltkép külföldi történetírókkal szemben. —/ Elnök javas­latára a rendkívüli közgyűlés elfogadja az igazgatóválasztmánynak a leve­lező tagság bevezetésére vonatkozó indítványát. Ε határozat után elnök felkéri a titkárt, hogy olvassa fel az alap­szabályok módosítandó régi paragrafusait, és február hó 21-én tartott igazgatóválasztmányi ülés által megállapított és jelen jegyzőkönyvhöz ./· alatt csatolt új, módosított szöveget. — A rendkívüli közgyűlés az elő­terjesztett alapszabálymódosításhoz hozzájárul. 15. Elnök felkérésére dr. Kravjánszky Mór évdijas rendes tag fel­olvassa „Velence uszkók politikája a hosszú töröK hadjárat kitörésekor" című értekezését. Elnök köszönetet mond a felolvasónak s a rendkívüli közgyűlést, több tárgy nem lévén, berekeszti. Szünet után elnök megnyitja az igazgatóválaszt mányi ülést, amelyen jelen vannak: dr. Áldásy Antal, dr. Angyal Dávid, dr. Balanyi György, dr. Gárdonyi Albert, Gyalókay Jenő, dr. Hajnal István, dr. Herzog József, dr. Jakubovich Emil, dr. Madzsar Imre, dr. Mályusz Elemér, dr. Morvay Győző, dr. Petri Mór, dr. B. Szabó László, dr. Szekfü Gyula, dr. Szení­pétery Imre, dr. Závodszky Levente igazgató választmányi tagok, dr. Domanovszky Sándor másodalelnök, dr. Lukinieh Imre főtitkár és dr. KosSányi Béla titkár. 16. Elnök felkérésére a titkár bemutatja a legutóbbi igazgató­választmányi ülés óta beérkezett tagajánlásokat. Évdijas rendes tagul ajánltatnak: dr. Deér József, dr. Wolf Rózsi bölcsésztudor, Kring Miklós bölcsészettanhallgató Budapest, valamennyit aj. dr. Domanovszky Sándor. Dr. Vitéz Bokor Ignác százados, Scholtz Irma, Gyulai Mihály, Nagy István, Nagy Tibor, Wilhelm Dezső bölcsészettanhallgatók Pécs, vala­mennyit aj. dr. Holub József. Berzeviczy László m. kir. eseiidőrgazdasági főhadnagy Budapest, aj. Nóvák Sándor, dr. Harich János hercegi segéd­levéltáros Budapest, aj. dr. Hajnal István, dr. Arday Pál reálgimn. tanár Budapest, Szántó Lőrinc rk. felsőmezőgazdasági iskolai tanár Gyöngyös, Keresztes Vencel vasgyári felügyelő Diósgyőr, a Pesti Izr. Hitközség pol­gári fiúiskolája Budapest, valamennyit aj. a főtitkár. — Megválasztatnak. Elnök felkérésére titkár bemutatja a gazdasági-bizottság jelentését az 1928. évi zárószámadásról, a számvizsgáló-bizottság jelentésének és az 1929. évi költségvetési tervezetnek felülvizsgálatáról. A gazadsági-bizottság jelentésével kapcsolatban, az igazgatóválaszt­mány a) elhatározza, hogy a számvizsgáló bizottságnak egyidejűleg be­mutatott jelentését azzal az indítvánnyal terjeszti a közgyűlés e'é, hogy Nóvák Nándor pénztárnoknak a felmentés a szokásos fenntartással meg­adassák; b) elfogadja a bemutatott 1929. évi költségvetést, s azt a köz­gyűlésnek is elfogadásra ajánlja; e.) indítványozza a közgyűlésnek, hogy az elnökségnek a gondos ügyvitelért, s a nagy körültekintéssel vezetett gazdálkodásért elismerését és köszönetét, a számvizsgáló-bizottság tag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom