Századok – 1929-1930

Tárcza - Hivatalos Értesítő - 220

220 Hivatalos értesítő. A Magyar Történelmi Társulat 1929. évi január hó 24-én dél­után 5 órakor tartott felolvasó- és igazgatóválasztmányi ülésének jegyzőkönyve. Jelen vannak: dr. Csánki Dezső ügyvezető alelnök elnöklete alatt dr. Angyal Dávid, dr. Balanyi György, dr. Döry Ferenc, dr. Friedrich Endre, dr. Gombos F. Albin, Gyalókay Jenő, dr. Hajnal István, dr. Her­zog József, dr. Jakubovich Emil, Kollányi Ferenc, dr. Madzsar Imre, dr. Mályusz Elemér, dr. Morvay Győző, dr. Petri Mór, dr. Tóth Zoltán, dr. Varjú Elemér ig.-vál. tagok, dr. Domanovszky Sándor másodalelnök, dr. Lukinich Imre főtitkár, Nóvák Nándor pénztárnok és dr. Kossányi Béla titkár, mint jegyzőkönyvvezető. Elnök üdvözli a megjelenteket és az ülést a folyó évi január hó 1-én elhunyt Karácsonyi János igazgatóválasztmányi tagról szóló hosz­szabb megemlékezéssel nyitja meg. (Közölve a Századok 1929. évfolya­mának 1—3. számában.) 1. Elnök felkérésére Markó Árpád évd. rendes tag megtartja „Két mozgalmas év a magyar testőrség életéből. Kisfaludy Sándor eltávolítása a gárdából 1796-ban" című előadását. — Elnök a nagyérdekű felolvasá­sért. köszönetet mond az előadónak s az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után elnök az ülést újból megnyitja s a jegyzőkönyv hitele­sítésére dr. Döry Ferenc és Kollány Ferenc ig.-vál. tagokat kéri fel. , 2. Elnök felkéri a pénztárnokot az 1928. évi január·—december hónapokról szóló pénztári kimutatás előterjesztésére. Ε szerint a postatakarékpénztárnál bevétel 1928 január—december hónapokban 11.831 Ρ 85 fill. Kiadás a postatakarékpénztárnál ugyanezen idő alatt 11 519 Ρ 84 fill. Pénzmaradvány a postatakarékpénztárnál 1928. decem­ber 31-én 312 Ρ 01 fill. Hozzá a P. Η. Ε. T. Egyesületnél lévő folvószámla­követelésünket 20 Ρ 70 fill. összes pénzmaradvány 1928 december 31-én 332 Ρ 71 fill. — Tudomásul szolgál. 3. Elnök felkérésére a titkár bemutatja a legutóbbi ig.-vál. ülés óta beérkezett tagajánlásokat. Évdíjas rendes tagul ajánltatnak 1928-tól Tarnay Zsuzsanna egy. hallgató, Budapest, dr. Málnásy Ödön tanító­képezde! tanár, Eger, mindkettőt aj. dr. Domanovszky Sándor. Korek Valéria egy. hallgató, Budapest, aj. dr. Ilóman Bálint. Hubay Kálmán városi főjegyző, Tarcal, aj. dr. Czobor Alfréd, Polcsik Lénárt kegyesrendi tanár, Csapody ,1. Csaba bölcsészethallgató, Budapest, mindkettőt aj. dr. Balanyi György és dr. Miskolczy István. Szívós Béla jogszigorló, Miskolc, aj. dr. Bruckner Győző. Vásárhelyi János főisk. hallgató, Nyár­egyháza, aj. dr. Baross Zsigmond. Dr. Géfin Gyula teol. tanár, Szombat­hely, aj. Tanay Ferenc. Szokolay János, Iváncsa, aj. a főtitkár. 1929-től özv. báró Benz Ottóné szül. Csáky Ilona grófnő földbirtokos, Szarvas, Annaliget, Puskás Imre filmoperatőr, Sándor József nyomdász, Budapest, Leánylíceum igazgatósága, Kaposvár, valamennyit aj. a főtitkár. — Meg­választatnak. 4. Elnök jelenti, hogy az 1928. évi számadások felülvizsgálatára számvizsgálóbizottság küldendő ki. Javasolja, hogy az igazgatóválaszt­mány e bizottságba Schiller Rezső és dr. Paulinyi Oszkár évd. rendes tagokat válassza meg. — Megválasztatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom