Századok – 1929-1930

Tárcza - K. Sebestyén József: Válasz és megjegyzések Varju Elemérnek a Lukinich Imre: A bethleni gróf Bethlen-család története című műve illusztrációiról szóló bírálatára 212

£04 TÁRCA. silvánus szörnyszülött, inert megvoltak már a középkorban az előképei. Az erdélyi sisakdíszekről és a fejedelmi címer­adományozási rendszerrel később fogok foglalkozni. Bizony nem oly könyű dolog a heraldika tudománya és művészete, s mindkettő együtt, mint azt a laikus véli. Az a különös, hogy mégis „bírál" és az ezzel szakszerűen foglal­kozóról azt írja, hogy hadilábon áll a heraldikai stílus­érzékkel. * Varjú szabályként állítja fel, hogy a fényképező kam­rával elérhető tárgy képét komoly munka fotografikus reprodukcióban tartozik közölni. Ε szabályt a gyakorlat­ban saját maga sem tartja be, mint az Arch. Értesítő és a Közlemények a Μ. N. Múz. Érem- és Régiségtárából általa szerkesztett évfolyamai bizonyítják.1 Radnót ,.gyermekien naiv" képe. melyről bíráló azt hiszi, hogy nem voltam tisz­tában « céllal, amiért e képnek e műben szerepelnie kell stb., a gondolkozó elméket mindenesetre érdekli, mert nemcsak az emlék érdekes, de környezete, elhelyezése is. Egyébiránt úgy Radnótnak, mint minden más emléknek minden részle­tét feldolgoztam; a 307. táblán levő faragott és feliratos emlékeket pedig — egy-kettő kivételével — magam takarí­tottam le a százados vakolattól és mésztől, hogy lerajzolhas­sam. Bálványosvár környezete hadtörténelmi szempontból érdekes. Ott rom nincs, köveit közel 400 éve lehordták Sza­mosújvár építéséhez.2 Közelről fát, bozótot rajzolhattam volna, de kit érdekel ez"? A nagy környezettel élénken sze­münkbe tűnnek azok a régi stratégiai és hatalmi szempon­tok. melyek e várnak e hegycsúcson való elhelyezésére vezet­tek. Én csak Bálványosvárnak jeleztem e rajzot, a „romjai" valószínűleg a nyomdában került hozzá, miről bíráló az emlí­tett módon igen könnyen meggyőződhetett volna. Visszautasítom Varjúnak az elferdült perspektíváról §s anyagszerűtlenségről szóló vádjait; s azt az állítását, hogy a hűség sokszor nem megfelelő. Különös és megdöbbentő, hogy bíráló, ki az emlékeket nem látta, nem ismeri, ilyen valótlanságokat állít. A feliratos kövek egytől-egyig betűnként pontosan van­nak lerajzolva, nem pedig mint Varjú látatlanban írja, a rajzoló kezevonásával és tudása szerint beleírva. Ha az eredetin hiba van. úgy az a rajzon is szerepel. Vizsgáljuk meg a Bethlen—Toroczkai-síremlék dolgát. Ez emlék a lebontott keresdi, középkori evang. templom kriptájának fekvő sírfedőlapja volt. Gyenge minőségű homokkőből készült, s a százados rajtajárás lekoptatta róla 1 K(elemen) L(ajos) : Egy bírálat tévedései. (Hozzászólás a gróf Bethlen-monografia bírálatához.) Művészeti Szalon. III. évf., 11—12. szám, 10. 1. 8 U. o. 13. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom