Századok – 1929-1930

Tárcza - Domanovszky Sándor: Trónbetöltés és ducatus az Árpád-korban 210

£04 TÁRCA. további igazságtalanságra. „Ezzel a fatális tévedésser' — írja — „összeomlik a ducatus lényegére vonatkozó fejtegetés is és minden, amit belőle szerző következtet." Arra kérem, még egyszer olvassa át értekezésem vonatkozó részét; húzza ki a „Megkülönböztetésül a magnus, vagy supremus dux"-ot és most már saját reputatiója érdekében cáfolja meg egyetlen rákövetkező állításomat! A mondat második felénél már látni fogja, hogy én ezekből a kifejezésekből nem következtettem s.emmit és cáfolati vállalkozását a továbbiakban sem koronázhatja siker. Oly állításokra, melyek a kérdést se előre, se hátra nem viszik, nincs időm reflektálni. Kijelentem azonban, hogy a rokonságfoki örökösödésre és ducatusra vonatkozó véleményemet változatlanul fenntartom és mivel több szaktársam nyilatkozata szerint nem állok egyedül, társaságunkban szívesen üdvözlöm Domanovszky Sándort is, akit a rokonságfoki örökösödés elfogadásától csak az tartott vissza, hogy a „komoly kritika a kései Laskai kedvéért nem vetheti el a krónikák adatait". Felvilágosításom után remélhetőleg belátja, hogy a sokszor idézett Turóczi kortársa: Laskai alapján nem a krónikák elvetéséről, hanem kiegészítéséről van szó egy forrás maradványaival. R. Kiss ls.ván. II. Amikor a Századok utolsó füzetében elmondtam megjegyzéseimet R Kiss István új elméletéről az Árpád-kori trónbetöltés rendjét illetőleg, el voltam rá határozva, hogy ha az illusztris szerző válaszolna, nem térek többé vissza a tárgyra, hiszen érveinket felsoroltuk, hogy az elfogulatlan olvasó ítéletét megalkothassa; a további szószaporításnak tehát nincs értelme. Mégis a válasz éppen velem szemben úgy van fogalmazva, hogy hallgatásom félreértésekre adhatna alkalmat. Valamely naivabb olvasó esetleg komolyan vehetné R. Kiss befejező sorait, amelyekben engem üdvözöl a rokon ságfoki örökösödés elméletének hívei közöt. Ki kell tehát jelentenem, hogy nagyon röstelném, ha bárki is tényleg hasonlót tételezne fel rólam. R. Kiss megelőző „válasza" semmi olyat nem hoz föl, ami ci lláspontomat bármily lényegtelenül is megváltoztatná. Legkevésbbé az, amit Laskairól elmond. Kritikai módszerünk — úgy látszik — alapjában különböző. A hosszú idézet Laskai beszédéből teljesen fölösleges. Hogy Laskai csak a. levegőbe beszél, azt már az is elárulja, hogy a pápai követek érkezését, hogy a Szent László szent életére vonatkozó hi-