Századok – 1929-1930
Értekezések - CUTOLO ALESSANDRO: Durazzói László nápolyi király 113
DURAZZÓI LÁSZLÓ NÁPOLYI KIRÁLY. 121 polyban szerte beszélték, hogy Baldassare Coscia ifjú korában átélte a hajótámadás izgalmait s a bő zsákmányszerzés örömeit. Hogy e hozzá hűtelen honfitársának ármányait elkerülje, László elfogatta és szoros őrizetben tartotta testvéreit, Gáspárt és Jánost. Két elszánt akarat állott szemben egymással: az új pápa — XXIII. János —, alighogy Rómába ért, ünnepiesen megkoronázta Szicília királyává Anjoui II. Lajost, aki ezután fényes sereggel vonult Nápoly ellen, világosan kimutatva abbeli szándékát, hogy ellenfelét nemcsak legyőzni, hanem teljesen megsemmisíteni akarja. László évek óta sok pénzt költött már királysága szegényes jövedelmi forrásaiból, hogy megtartsa hűségükben az idegen zsoldosokat s évek óta toborozott már katonákat saját alatvalói köziil is; ellenben a szövetségesek aranya és Szent Péter kincstárának mérhetetlen jövedelmi forrásai egy számra és hadi felszerelésre nézve egyaránt hatalmas sereget állíthattak II. Lajos rendelkezésére. így elkerülhetetlen volt László végzete: 1411-ben Roccasecca síkja, Nápoly és Róma között, a hadverő király élete egyetlen vereségének lett színhelyévé. Serege teljesen szétszórva menekült s egy ideig azt hitték, hogy maga a király is elesett. A szövetségesek lelkendezve örvendeztek e nagy sikernek; úgy látszott, hogy a szerencse végleg hátat fordított ellenfelüknek. Pedig a roccaseccai vereség egyik legszebb lapjává lett a harcias király életének; mert II. Lajos, meglepődve s csaknem megrettenve a nem várt győzelem hírétől, nem akart hitelt adni a nápolyi sereg teljes vereségéről szóló tudósításnak. Érthetetlen tétovázása következtében fontos órák teltek el, anélkül, hogy valaki is a vert és szétszórt sereg üldözéséhez fogott volna. így Lajos király ügyetlenkedése megmentette Lászlót, aki megtorlást hirdető szavaival megállította a futó sereget, mely újból bízni kezdett vezérében. Katonái átérezték, hogy a szerencse, mely eddig fejedelmük minden hadakozását kísérte, nem hagyhatja el végkép oly harcosokkal szemben, kiket észben és vitézségben messze felülmúl. „Io sono un povero re, amico de li saccomanni, Protettore del popolo e castigatore dei tiranni." (Szegény király vagyok, barátja a katonáknak, védője a népnek, üldözője a zsarnokoknak) — ez volt jel-