Századok – 1929-1930
Tárcza - Magyar ünnepség Krakkóban 102
Tárca. Magyar ünnepség Krakóban. Krakónak és a Hedvig királyné kezdeményezésére alapított régi Jagelló-egyetemnek jelentősége a XV— XVI. századi magyar művelődés és tudományosság történetében közismert. Még ma is áll a régi lengyel királyság magyar vonatkozású műemlékekben oly páratlanul gazdag székvárosában az a ház, amely egykor hajlékot adott a magyar egyetemi ifjak jóléti intézményének, a magyar bursának, amelynek tagjai s azonkívül még annyi más magyar diák a közeli Collegium maius, Krakó késő középkori építészeti remekének falai között hallgatták aζ egyetem nagyhírű professzorait. Kegyeletes feladatot vélt tehát a Magyar Történelmi Társulat teljesíteni akkor, amidőn elhatározta, hogy a magyar diákok emlékét a régi egyetem falán emléktáblával örökítvén meg, ezzel egyúttal kifejezésre juttatja a magyar nemzet megbecsülését és az utódok háláját is az ősi alma mater iránt. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium megértő anyagi támogatásának köszönhetjük, hogy a szép tervet sikerült megvalósítanunk. Az emléktábla művészi tervének elkészítését Társulatunk elnökségének felkérésére Möller István műépítész, műegyetemi tanár volt szíves vállalni, feladatát nagy szakavatottsággal és lelkes buzgósággal oldván meg. Az emlékművet, amely stílusosan és méltó módon illeszkedik be a régi egyetemi épület, ma egyetemi könyvtár nemes környezetébe, a krakói egyetem szenátusa a gótikus főkapubejárat falába helyeztette el, közvetlen közelében kentyi Szent János cellájának és kápolnájának, ahol minden belépőnek azonnal szemébe szökik. Az emléktábla leleplezése a Jagelló-egyetem szenátusa által rendezett ünnepség keretében mult év december 11-én történt meg, melynél Társulatunkat Domanovszky Sándor másodalelnök, Lukinich Imre főtitkár ós