Századok – 1927-1928
Értekezések - KISS ISTVÁN; R.: Trónbetöltés és ducatus az Árpád-korban - 733
744 miskolczy istván. szerint a kérdésbe be nem vont (bár Pray által ismert1) forrást: Laskai Osvátnak Szent Lászlóról tartott beszédét.2 Laskai Osvát jó messze esik I. Endrétől. Több mint 400 esztendőre! Méltán tűnhetik fel tehát merényletnek a történelmi kritika ellen az ő szentbeszédét komoly történelmi források között emlegetni és arra építeni. Pedig a dolog úgy áll, hogy kérdésünkre nézve egyetlen forrásunk sem vet oly határozott fényt, mint ez a késői munka és egy sem érdemel ennél nagyobb hitelt. Ö ugyanis Szent László legendáján kívül felhasználta Szent László szentté avatási jegyzőkönyvét is és abból véletlenül oly részletet közöl, mely ugyan műve tendenciájával ellentétben áll, de annál több hitelt érdemel. Közlöm itt beszéde vonatkozó részeit, mivel könyve rendkívül ritka eredetiben, azon figyelmeztetéssel, hogy Szent László uralkodásával kapcsolatban még vissza kell e szövegre térnünk. Nam ile eius sanctitate dubitabant diversi homines; scilicet magnates et sapientes, fortes milites et legati Papae solennes. Primo quidem de sanctitate regis Ladislai dubitabant magnates et sapientes notantes eum indiscrete de pessimo ambitionis vicio pro eo, quod fratrem summ, Salamonem, filium Andreae albi. privaverat regno et ipso vivente ipse regiiaverat; adducentes ad suum intentum multa scripturarum argumenta. Néhány idézet után így folytatja: Hi namque dicebant: Licet multa vivens is rex faeiebat sanctitatis opera, tarnen vix ei praefecerunt... (megint idézetek a Szentírásból és Szentatyákból). Sed horum dubium dissolvamus in persona beati regis Ladislai, qui est os nostrum, et caro nostra dupliciter; scilicet scripturae auctoritate et divina revelatione. Primo inquam, quod beatissimus os nostrum regnum fratre Salamoné vivente occupaverat legitime et non per ambitionem, probemus scripturae auctoritate. 1 Pray: Dis&ertatio historieo-critica de Sancto Ladislao Hungáriáé rege. 6. és 10. 1. — A munkát Temesvári Pelbártnak tulajdonítja. 2 A könyv szerző neve nélkül Sermones de Sanctis pearutiles a quodam fratre Hungaro ordinis Minorum de observantia comportati Biga salutis intitulati feliciter incipiunt. Hagenau 1506. — Sajnos, korábbi kiadásokhoz nem juthattam hozzá.