Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Dékány István: A történettudomány módszertana. Ism. Mályusz Elemér 59

•60 TÖRTÉNETI IRODALOM. meddig jutottak fel a nyugati történettudománynak oly kiváló reprezentánsai, mint Bernheim vagy Monod, a teljes ismeretanyag birtokában nem kerülik el figyelmét a tévedések sem. Nem valamelyik külföldi tekintély „rendszerét" fejleszti tehát tovább, akklimatizálja a magyar talajhoz, hanem a nyugati tudomány segítségével eloszlatva a látszólagos s kiküszöbölve a lappangó ellenmondásokat, egyéni elgondolása szerint építi fel előadását. Újszerű a munka szigorú, átgondolt logikával megteremtett konstrukciója s ebben a tekintetben messze felülmúlja W. Bauernek adatokban gazdag, de ziláltan csoportosított nagyterjedelmű könyvét. Az összehasonlítás a mű alapfelfogásának illusztrálására sok tért követelne, noha legelső sorban éppen ez szolgálhatna az író filozófiai és történelmi műveltségének jellemzésére s így inkább csak azokat a részleteket akarjuk kiemelni, amelyekben Dékány a problémakör egyes csoportjait fejleszti tovább tudatos vizsgálódásával, a figyelmet eddig kikerülő kérdésekről szólva. Egészen új pl. az általános forrástannal foglalkozó fejtegetése, amire az eddigi módszertani írók nem ügyeltek, mivel a kérdést a technika szemszögéből tekintették s így csak a speciális forrástanig juthattak el. Nagyon instruktiv erejű Dékány előadása, amikor kiemeli itt, hogy az emberiség lelkiélete önkéntelen kifejezéseinek elvesztésével tulajdonképen veszendőbe megy a történeti élet élőbb fele s ezzel a történettudomány szinte tragikus helyzetbe jut, mert a rekonstrukciót csak a kevés megmaradt forrás alapján kell elvégeznie. Instruktiv ez az előadás, mert a történetírót figyelmezteti munkája komolyságára, elébe tárva vállalkozásának, a történetírásnak egész embert, önfeláldozást kívánó óriási méreteit β így egyúttal kényszeríti őt, hogy a megmaradt forrásokban annál odaadóbban mélyedjen eh Rendkívül finom az a fejtegetése is, amelyben a „szellemtörténeti maradvány" fogalmát írja körül s egy egyszerű példával magyarázza meg, hogy egy Tinódi-féle ének hagyomány a leírt eseményre vonatkozólag, de egyszersmind maradvány is arra nézve, ahogyan az eseményt elmondja; a vitézi ének ugyanis visszatükrözteti magát az írót is, annak felfogását, hangulatát, törekvéseit, mindazt, amit az író közlési szándék nélkül mond el önmagáról s ezzel önkéntelenül is új forrásanyagot ad a historikus kezébe. A történeti periódus bonyolult és sok vitával kísért fogalmáról szólva alkalmat nyer Dékány, hogy egy lapon tömör összefoglalásban körvonalozza a korszakok határvonalainak új megjelölésére vonatkozó gondolatait. Antik életnézet, transzcendens életnézet, világi átalakulás, monarchikus szerveződés korát különbözteti meg a XIX. századig, ezt a századot a technikai és tudományos kultúru vezetőszerepe által jellemzett kornak nevezi, az elkövetkező