Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Tilea Viorel Virgil: Románia diplomáciai működése 1919 novembertől 1920 márciusig. Ism. Nagy Miklós 570

585 történeti irod \lom. igazi megteremtője, amikor Bratianu csökönyössége már-már „veszélyeztette az állam érdekeit" (17. 1.). Az bizonyos, hogy Bratianunak a békekonferenciával szemben tanúsított túlmerev, sőt modortalan magatartása, mellyel az említett 1916 augusztusi titkos szerződésre támaszkodva, nyugati határul nagyjából a Tisza vonalát kívánta biztosítani hazájának, szerfölött felbőszítette az Európa új térképén dolgozó urakat, akik hónapokkal előbb pompásan felszerelték az 1918 végén még szánalmas ruházatban és fegyverrel Erdélybe vonult oláh csapatokat. A békekonferencia nemcsak az oláh hadseregnek Budapestre való bevonulását tiltotta meg — bár későn, mint Tilea mondja —, hanem a Kun Béláék ellen folytatott rablóhadjárat befejezése után 12 erélyes jegyzéket is intézett Bratianuhoz, hogy az oláh megszálló katonaságot vonja vissza a Románia számára megállapított határokra és hogy a konferencia által megszabott határokat fogadja el. Bratianu azonban részint válasz nélkül hagyta a jegyzékeket, részint kitérő feleletet adott rájuk, amint tette ezt az 1919 végi szerepléséből nálunk is jól ismert Clark-kai is, sőt megtagadta a kisebbségek védelmét biztosító szerződések aláírását is, mire november 15-én a nagyhatalmak ultimátumot intéztek Romániához, amely Tilea szerint „nyakunkra — t. i. az ő nyakukra — tette a kést" (22. 1.). Bár Tilea elítéli Bratianu magatartását, mégis csodálkozását fejezi ki az entente intézkedésein, hogy így hálálta meg az oláhoknak a civilizált világ javára tett óriási szolgálatát, melyet egyébként a magyar nép (!) és, a világ közvéleménye (!) is nagyrabecsült (21. 1.). De fején találja a szöget, midőn megállapítja, hogy az entente e rendelkezéseivel is csak Oláhország érdekeit, vagyis nem a népek önrendelkezési jogát, a magyar nemzet javát szolgálta, meg akarván „akadályozni Romániának esetleges egészségtelen imperialisztikus terveit, amelyeket a bevégzett tények alapján szőhetett" (21. 1.). Azt azonban már nem ves.zi észre, hogy Bratianu csökönyösségével, majd lemondásával egyfelől fenn akarta tartani az 1916. évi titkos szerződésben megígért határokra vonatkozó igényeit, másfelől nem létezőnek kívánta tekinteni a kisebbségeket védő nemzetközi egyezményt. Ezért engedte kormányra jutni Vajdát, hogy így végleg elszakítsa az erdélyi oláhságot a régi államközösségből és elhallgattassa autonómista törekvéseiket. Annál fontosabb volt ez Bratianura nézve, mert Maniu még 1918 október havában is 20 évi autonómiát kívánt Erdély számára,1 bár ahhoz már nem volt elég erélye, hogy Bratianuval szemben meg is valósítsa szándékát. Vajda kormányra lépésekor azonnal átlátta, hogy Bra-1 L. a Brassói Hírek 1927. karácsonyi számában aManiuról írt cikket.