Századok – 1927-1928

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Metternich és Eszterházy 21

42 HAJNAL ISTVÁN. zeti érzés, a szociális erők, átalakító szerepre nőttek fel. A régi erők felett uralkodhatott a hideg ész; az újak használatára őneki magának is újra kellett volna születnie. Kiszámíthatlan, irreális, fékezhetlen elemeket látott azokban, végső veszélyt a civilizációra. Mint egyik Esterházyhoz írt levelében mondja: „Van valami a levegőben, miről nem számításból tudok s mit nem is sejtelem éreztet velem, hanem normális szenzációként várom." Egész lényével ellenkezett az, amire az új időkben várnia kellett. Belülről sugárzott ki tehát nála a konzervatív világnézet; tulajdonság, jellem volt az nála. Haladást az emberiségre csak a tudománytól várt, az ész eszközeitől. A politikának társadalmat és egyént átalakító hivatását nem ismerte el. Épp azt, ami például Széchenyi egész működésének alapgondolata volt. Bizonyos telítettség érzik ki szelleméből. Belsejét ő valóban öntudatosan kettéosztotta; a közélet emberének csak az ész rendfenntartó szerepét juttatta. Miiît a magánélet embere pedig teljes szabadsággal elégítette ki minden vágyát, ifjú korában gyakran egész a kicsapongásig. tíj eszmét a két ént elválasztó határon ily módon át nem hozhatott. Ámde ifjú korától kezdve volt benne valami szikra, ami csakugyan az övé volt és ami kiemelte őt társai közül. Inkább készség, mint nagyszerű lelkierő. Hajlam a tények átfogó szemléletére, a készen álló tények áttekintésében való gyönyörűség. Univerzális szellemmel rendbentartani, kormányozni azokat. Ezt a készséget a körülmények segítettek nagyra növelni. Raj na vidéki ember volt, majd Belgium, s később Ausztria lett hazája, hogy aztán, mint diplomata, sorban éljen különböző európai fővárosokban. Bécset sokáig nem is szenvedhette. Nem volt hát semmi oka arra, hogy ifjú korában egy nép, egy vidék lelkületével azonosítsa magát. A sokféle elemből összetett monarchia vezetése is univerzális szellemet kívánt. A napoleoni veszély legyőzésének kulcsa pedig éppen e szellemben rejlett. Ezek az idők valósággal gondviselésszerű emberré tették Metternichet. A vékony erecskét folyammá dagasztották az események; majd tengernyi arányokat látott abban Metternich. A világrend megmentőjének, fenntartójának érezte magát. Míg Széchenyi, Kossuth hatalmas átalakító célokban keresték végső kielégülésüket, addig ő abban a gyönyörűségben,