Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Stieve; Friedrich: Iswolski und der Weltkrieg. Ism. Török Pál 445

történeti irodalom. 445 püspökségek egyesítése, amelyekre vonatkozólag a legújabb korból a tudomány a Ferratáéhoz hasonló megbízható forrással nem igen rendelkezett. Említésre méltó hibát vagy jelentékenyebb tévedést nem találni Stutz munkájában, amelynek dicséretére legyen mondva az is, hogy a mélyen protestáns érzületű szerző felfogása és értékelése ment minden előítélettől vagy elfogultságtól. Meg kell azonban említeni, hogy a könyv címe nem fedi teljesen a tartalmat. Ferrata emlékiratai ós azok nyomán Stutz is, XIII. Leo diplomáciájának csupán azon mozzanatairól szólnak, amelyeknek Ferrata valaminő formában részese volt. Pedig ez korántsem teljes képe XIII. Leo és Rampolla szerteágazó politikai munkájának. Ezekről pedig, így a pápa és Oroszország, valamint a Vatikán és Németország viszonyáról (v. ö. Századok, 1927, 195—8. 11.) sem Ferrata, sem Stutz nem szólnak, bajos tehát Stutz könyvét még a Ferrata emlékirataira való hivatkozással is a XIII. Leó alatti pápai diplomácia történetének nevezni, amint azt Stutz a címben teszi. Bizonyos, hogy Ferrata emlékiratai nemcsak Európa századvégi politikai történetének becses forrásai, hanem számos vonatkozásban szinte nélkülözhetetlenek egyházjogi és egyházpolitikai kérdések tanulmányozásánál is. Az emlékiratok holt anyagát azonban a tudomány számára igazán használhatóvá Stutz kitűnő munkája tette. Tóth László. Friedrich Stieve: Iswolski und der Weltkrieg. Berlin, Deutsche Verlagsges. f. Pol. u. Gesch. 1924. A német külügyi hivatal megbízásából Stieve kiadta Iswolski levelezését az 1911—1914. évekből. Ezeknek a leveleknek egy részét a szovetkormány adta ki eredetileg oroszul, más része egy francia kiadványban jelent meg franciául, az egész anyagot németül közli Stieve. A levelezés, alapján Stieve föntírt munkájában azt igyekszik bizonyítani, hogy a világháborút tervszerűen készítette elő Iswolski, néhány megértő munkatársával együtt. Iswolski mint tokiói orosz követ ellenezte a japáni háborút, a vereség után ez nagy tekintélyt kölcsönzött neki, s külügyminiszteri székbe emelte. Külügyminiszteri hivatalának átvétele előtt elutazott Párizsba, odahivatta Oroszország londoni és római követét is, s a három nagykövettel egyetértően megállapodott a követendő politika irányelveire nézve. Igyekezett az angolokhoz és japániakhoz közeledni, megszilárdította az ántántot Franciaországgal. Nemsokára nagyszerű eredményeket tudott fölmutatni. Megegyezett Japánnal a kínai kérdésben, megegyezett Angliával Perzsia és Tibet ügyében: egy vesztett háború után elsőrangú teljesítmény. Főcélja azonban Konstantinápoly megszerzése volt, evégből megegyezett az osztrák-magyar monarchiával, hogy ez be-