Századok – 1927-1928
Értekezések - VÁCZY PÉTER: A királyi serviensek és a patrimoniális királyság - 243
274 VÁCZY PÉTER. jelentős jogot sikerült megállapítani: 1. hogy a király közvetlen bírósága alá tartoznak, annak védelme alatt állanak, 2. hogy a király seregében, még pedig az ő zászlója alatt harcolnak, 3. s ennek megfelelően, bizonyos mértékű adómentességgel rendelkeznek. Ez a libertás azonban tulajdonképen arra a közvetlen kapcsolatra támaszkodik, mely a király és a királyi serviens között áll fenn. Már Tagányi észrevette, hogy a királyi serviensek nemesi jogokat élveznek. Ősi idők óta nem is voltak ezek egyebek, mint nemesek, helyesebben a nemeseket egyszer „nobiles"-nek hívták, máskor „servientes regis"nek. Később, a XIV. században pedig kizárólagosan „nobiles"-nek. Kendszeréből hiányzott a dinamikus szellem, a fejlődés elve, s a probléma merőben szóharccá, két kifejezés küzdelmévé zsugorodott össze.1 És valóban, úgy tűnik fel, eddigi eredményeink am vezetnek, hogy a királyi serviensek nemesek voltak, nem is lehettek mások, mint nemesek. Hiszen jogaik annyira azonosaknak látszanak a „nobilis"-ek jogaival, emellett többször a kifejezést egyenesen a „nobilis"-szal veszik a források egyenlőnek, különösen a század végén, a nemesítési formulák vizsgálata pedig két századon végighúzódó continuitast vet föl: az „in domo regia" emelés a nemesítés egy kezdetleges, korai formája volt,2 s tekintetbe kell venni azt is, hogy kimutathatóan királyi serviensek pár évtized múlva már mint nobilisek szerepelnek. ciklas. VII. 35. 1. Hadbahívó parancs pl. 1289: Γ. V. 3. 506—7. 1. Keltére nézve lás,d: Karácsonyi, id, ni. 114. 1. V. ö. Timon, id. m. 250—3. 1. — Adómentesség 1250: Tört. Tár. 1902. 218. L (turóci regest. 46. §): „...ut quecunquo regalis collecta in regno suo emanaret, sicut nobiles regni sui talem collectam sibi dare non tenerentur, nec collectam ab eodem possessione exigere pres.umpmerent..."; 1102: Smiciklas. II. 8. 1.; IV. Béla: H. ο. VI. 161. 1. (= F. VII. 1. 363. 1.) „ . . . nam cum no« villas nobilium descendere uiolenter non consueuerimus..."; 1273: Smiciklas. VI. 27. 1.; 1300: F. VI. 2. 247. 1 ea libertate, qua vniuersi nobiles nostri regni gaudeant..."; és a nemesítési okleveleket pl. 1298: F. VII. 5. 542. 1. De a királyi kegy folytán még nagy különbségek álltak fenn az egyes „nobilisek" között, pl. 1263, Smiciklas, V. 267. 1. „...quod nobis et Bele duci... filio nostro cum ad illas partes uenerimus, descensus dare tenebuntur"; 1272: Smiciklas: VI. 13. I.; 1324: Gazdaságtört. Szemle. 1898. 602—603. 1. Károly Róbert menti csak fel az erdélyi nemeseket a descensus, alól stb. 1 Tört. Szemle. 1914. 443. 1. és 1916. 590—608. 1. 2 Tagányi: Tört. Szemle. 1916. 592. 1.