Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Schipa; Michelangelo: Un principe napoletano amico di Dante. Ism. Miskolczy István 188

TÖRTÉNETI IRODALOM. 189 életének huszonnégy éve alatt az Anjou-uralom legnagyobb megpróbáltatásait élte át. Gyermekkorában szédületes ívben emelkedett a dinasztia hatalma és tekintélye s a gyermekben a görög császári koronának, sőt némelyek az olasz királyi koronának örökösét látták, mikor beköszöntött a szicíliai vecsernyével a katasztrófa s az egymást követő csapások és sikertelenségek a dinasztia jövőjét kérdésessé tették. Ebben a súlyos helyzetben az ifjúnak nagy szerep jutott. Nagyatyja, ki csak pápai közbenjárással tudta unokájának megszerezni Habsburgi Rudolf leányának, Klemenciának kezét, őt jelölte ki fogságba jutott fia helyett a trón örökösének. Bár nem hiányzott a bölcs tanácsadó, helyzete a bomladozó birodalomban szinte kétségbeejtő volt. Mikor atyja a fogságból kiszabadult, Provence ügyeivel volt elfoglalva s Nápolyban fiát rendelte vikáriusául (1289 szept. 12.). A fiatal herceg iparkodott lelkiismeretesen megfelelni feladatának. 1290 fontos dátum az Anjou-család történetében. Kun László halálával megüresedett a magyar trón s Mária, V. István leánya, igényt emelt a koronára és azt nyugati hűbéres formák közt fiára ruházta. Ez időtől kezdve két irányban folytatott a dinasztia egyelőre meddő küzdelmet: Szicília visszaszerzéséért és Magyarországnak tényleges birtokbavételéért. A bárók folytonos lázongása, a nehéz pénzügyi helyzet lehetetlenné tették, hogy bármely részen eredményt érjenek el. II. Károly 1294-ben hosszú távollét után visszatért az országba, Martell Károly atyja fogadására sietett s valószínűleg ekkor látta őt először Dante, ki mint a firenzei küldöttség tagja, Sienában megjelent Károly előtt. A költőre nagy hatással volt az ifjú személye és halhatatlan művében a kedvelt hercegnek örök emléket állított. Mint másodízben kinevezett vikáriusnak még szerepe volt a szerencsétlen V. Celesztin sorsának intézésében, de ezután rövidesen meghalt pestisben (1295 aug.). A megmérgezéséről szóló mende-mondát a szerző, mint „cosa semplicemente assurda"t elutasítja. Schipa a szövevényes történetet világosan tárgyalja s éles megvilágításba helyezi Anjou Károly—Habsburgi Rudolf—Kun László—Ottokár viszonyát. Természetesen sok újat már nem mond a mű, de bennünket, magyarokat azért különösen érdekelhet, mert nagy gonddal mutat rá azokra a szálakra, melyek hazánkat az Anjoukhoz fűzték. Igaz, hogy helyenkint a személyek és viszonyok megítélésében téved. Például nem tudjuk, hogyan érdemelte ki IV. Béla a „malizioso, crudele θ sanguinoso" jelzőket (6. 1.) s miért tartja éppen egy olasz „nequizia"-nak Béla magatartását Beatrice d'Estevel szemben, mikor náluk hasonló esetben sokkal kegyetlenebbül jártak el. III. Endrét ő is „invasore"-nek