Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Révész Imre élete. 1826–1881. Ism. Varga Endre 181

182 TÖRTÉNETI IRODALOM. 182 tatta s az ellene megvívandó harc módját kijelölte — nem­csak a kerület, de az egész ország protestáns egyházai magukévá tették s a továbbiakban is tőle várták a szellemi fegyvereket. Általános kívánságra ő szerkesztette meg az uralkodónak szánt felterjesztéseket, a 4 református egyház­kerület közös intézőbizottságának programját s a passzív rezisztencia megszervezésére az egyes egyházakhoz küldött szigorú utasításokat, sőt a kormány által a Patens védel­mére megnyert német protestáns teológusok tudományos megcáfolásával s a bécsi angol követséghez felküldött emlékiratával a külföld tájékozódására is nagy befolyást gyakorolt. Mikor pedig a protestáns hatalmak diplomáciájá­nak nyomására s a veszedelmes méreteket öltő ellenállás hatása alatt a kormány merev álláspontjából engedett. Révész a kibékülés érdekében működött közre s tekintélyes része volt a győzelemmel befejezett pátensharc elcsendese­désében. Ekkor állott Révész élete zenitjén, az abszolutisztikus törekvésekkel szemben kifejtett bátor és eredményes fellépése felé fordította a nemzet rokonszenvét, minek jeléül Debrecen város, Tisza Kálmánnal együtt, őt küldte az 1861. évre össze­hívott országgyűlésbe, hol — rövid parlamenti pályáján — a határozati párt értékes tagjának bizonyult. A politikától visszavonulva azonban nem élhetett (mint az egyházkerület új levéltárnoka) történeti munkásságának. A felekezeti oktatás ügyének a törvényhozásban meg­indult tárgyalását élénk figyelemmel kellett kísérnie, sőt a kiegyezés utáni években erőre kapott radikális szellem érvé­nyesülése e kérdésben aktív részvételre kényszerítette Révészt. Az államszuverénitás ürügye alatt a közoktatás tel­jes államosítása végett indított baloldali akció ellensúlyozá­sára Debrecen nagy papja egész energiájával szállott szembe a református egyháznak Ballagi Mór körül csoportosult fiatal entellektüel gárdájával, kik viszont a liberális sajtó támoga­tása mellett, heves harcot kezdtek ő ellene. A küzdelem ké­sőbb a református vallás hitelveinek terére is kiterjedt, hol a teológia, sőt a keresztyén világnézet alapvető kérdéseit érintette Ballagi híveinek racionálista, materiálista vallás­újító törekvése. A hosszú harcokat, melyekben sokszor magára hagyatva küzdött ellenfeleinek kíméletlen támadásai ellen, Révész si­kerrel vívta ugyan s a református egyház konzervatív erői­nek megoltalmazásában igen nagy érdemeket szerzett, a foly­tonos szellemi erőfeszítések, megrázkódtatások azonban meg­őrölték erős fizikumát s időelőtti halálát okozták, megaka­dályozván abban, hogy sokat ígérő történeti és egyháztör­téneti monográfiáin s dolgozatain kívül, tervezett nagy mun­káját, a magyar protestáns egyházak történetét megírhassa. Ez az életrajz szolgáltatja a keretet, melyen belül a könyv

Next

/
Oldalképek
Tartalom