Századok – 1927-1928

Értekezések - KMOSKÓ MIHÁLY: Gardizi a törökökről 149

GARDÎZÎ A TÖRÖKÖKRŐL. 167 adása e várra nagyszerűen illik: ha a magyarok a Duna innenső partján állanak, látják a Kalimegdánt, a régi Belgrád fellegvárát. Ha már most Belgrád és Nandur azonosságából indulunk ki, a szöveg folytatása teljesen világossá lesz előttünk. Belgrádon „alul" (zír nem pedig zabar, ahogy a szöveget Barthold hibásan olvasta) „folyó partján nagy hegység van" — a Vrbas mentén húzódó Dinari Alpok — „a hegység oldalán víz jő ki" — valószínűleg az Ombla vize, amely a Karszt folyóinak rendes szokása szerint a Ragusai-öbölben a hegység sziklafalából hirtelen tör elő és kifolyása, amint erre Cholnoky kartársam figyelmeztetni volt szíves, Dalmácia egyik legcsodásabb természeti szépsége. „A hegység", vagyis a Dinári Alpok mögött „van egy nép a keresztények között, ezeket marwât-nak hívják." Ilyen nevű nép, amely Nandur-Belgrádtól tíz napi távolságra laknék, a Balkán félszigeten nincsen. Gondolhatnánk ugyan a szerbiai Morava mentén lakó népre, amelyet byzanci írók Μοράβοι néven emlegetnek1, azonban e névből a Gardízí által említett marwât alakot levezetni nem lehet, mert a Μοράβοι alaknak az arabban s a perzsában egyesben *marawí, a többesben pedig az arabban *marawîjjah, a perzsában *marawijân felelne meg; a marwât névalak a Μοράβοι szónak nőnemű plurális sanus alakja volna, az arabok azonban népnevekből plurális sanust képezni nem szoktak. A marwât utolsó szótagja tehát a tőhöz tartozik s attól el nem választható. Nézetem szerint e név elírt torzalak; az m betű a kéziratokban a h-tól alig különböztethető meg. Ezt az elírást feltételezve a marwât olvasás harwât-ból keletkezett s a népnév a horvátok neve. Ezek ethnographiai határa ugyan Ragusáig nem terjedt,2 de mivel az Adria keleti partján ők_ voltak a legszámosabbak, érthetőnek fogjuk találni, hogy Gaihânî tudósítói, akiknek a régi Dalmácia komplikált néprajzi viszonyairól amúgy is zavaros fogalmaik lehettek, a horvát nevet az egész dalmát partvidékre alkalmazták, annál is inkább, mert e jött-ment, olaszdélszláv népkeveréknek a IX—X században összefoglaló nemzetneve amúgy sem volt. Ragusa népét a szomszédos szerbek dubrovnikoknak nevezték3 a város környékének tölgyerdői nyomán; e név azonban csak a szomszédos trebinjei szerbek között dívott. 1 V. ö. A magyar nyelvtudomány kézikönyve, szerkeszti Melich János, Gombocz ZoltÁn, Német Gyula, I, Bp. 1926, 203. 2 I. m. I, 175. 3 Engel, Geschichte des Freystaates Ragusa, Wien, 1807, 46. 1.