Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Kelemen László: A leánynegyed. (Quartalitium.) Ism. Iványi Béla 847

TÖRTÉNETI IRODALOM. 847 pontjai ma az egész nemzet alkotmányos jogait tartalmazzák. Szerző nemcsak az aranybulláról eddig megjelent irodalmi anyag ügyes összefoglalásával végzett hasznos munkát, hanem az aranybulla kérdést néhány új gondolattal is előbbre vitte. Iványi Béla. Kelemen László: A leánynegyed. (Quartalitium.) Kiadja a „M. kir. Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete". Szeged, 1926. (Acta litterarum ac scientiarum universitatis Francisco Josephinae. Sectio juridico-politica. Tomus I. fasc. 6. 159—218. 1.) Az újabb időkben fejletlen és szegényes jogtörténeti irodalmunk szakbavágó munkákkal szaporodni igen ritkán szokott. Alig van valaki, aki ezt a tudományágat műveli skülönösen régi magánjogunk története várja a felderítő kutatók gárdáját. Így állván a helyzet, örömmel kell fogadnunk minden olyan dolgozatot, amely egykori magánjogunk részleteinek felderítésével foglalkozik. A régi magyar magánjog egy sajátos intézményével, a leánynegyeddel óhajt szerző bennünket megismertetni dolgozatában, amely bevezetésre és nyolc §-ra oszlik. A dolgozat bevezetésében szerző a leányok középkori különleges helyzetével foglalkozik. A középkorban s különösen annak első felében a férfi kardjával és vitézségével szerzi meg azt az ingatlan vagyont, amelyet nálunk a királyság kezdő korában a személy szerinti katonáskodás terhelt. így tehát nemcsak az ingatlan megszerzése, hanem annak megtartása is a férfiak dolga, ami szükségképen maga után vonta azt a jogegyenlőtlenséget, amely az ingatlan vagyonnal szemben a férfiak és nők között a középkorban a vagyonjog terén fennállott. Az 1. §-ban szó van a leánynegyed fogalmáról s történeti korszakairól. A leánynegyed annyira speciális magyar intézmény, hogy annak pl. a germánoknál nyoma sincs. A longobard és frank jogokban előforduló quarta vagy quartisium ugyanis egészen más természetű, mint a mi quarta puellarisunk. Az a leendő férj vagyonának negyedrésze, amely „morgincap", dos, azaz hitbér címén illeti meg a nőt s amely Liutprand 717. évi törvénye értelmében a férj vagyonának negyedrészénél több nem is lehetett.1 Az ősgermán időkben Tacitus Germaniá-jának szerző által is idézett 20. caputja homályos szövegezésű, úgy hogy ebből bajos eldönteni, hogy a fiú- és leányleszármazók egy-1 „Ipsum autem morgingap nolumus ut amplius sit, nisi quarta pare de eius substantia, qui ipsum morgingab fecit." Genpier: Germanische-Rechtsdenkmäler, 549. 1.