Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Zsigmond Ferenc: Jókai. Ism. Rédey Tivadar 69

•70 TÖRTÉNETI IRODALOM, látott jellemzése, sem annak a történeti folytonosságba való beleillesztése. Részlettanulmány okkal is jóformán csak egyetlen irodalomtörténészünk járult hozzá ez időszakban a kérdés tisztázásához: Zsigmond Ferenc, a debreceni kollégium nagyműveltségű, alapos tudományos felkészültségű tanára. Szerencsés elhatározása volt tehát a Tud. Akadémiának, hogy a százados fordulóra őt bízta meg vele, hogy eddigi eredményeit foglalja egybe Jókai sokszempontú s a mérhetetlenül nagy anyagot belső összefüggésében láttató írói arcképévé. Zsigmondnak huszonhat, tömör stílusban megírt ívre terjedő tanulmánya kétségtelenül maradó emléke lesz az évszázadi ünnepnek. Ε ritka gazdagságú kötet irodalomtudományunkat előkelő színvonalon mutatja, szerzőjét pedig e tudományszak leghivatottabb művelői közé emeli. Feladatát Zsigmond nem a tudományos életrajz keretében oldja meg. Életrajzot csak három ívnyi terjedelemben ad, mintegy bevezetésül. Ily szűk téren megmutatja, hogy érzéke van a lényeges iránt; a vázlatos előadásból végül Jókai életpályájának igen harmonikus rajza kerekedik ki. Hősének emberi vonásait is találóan és tapintatosan rajzolja meg, fölébekerekedik annak a képességnek, melynek különben sokat a lágyság és tehetetlenség irányában valamelyest túlzottaknak. Mintha e tekintetben itt-ott Mikszáth Jókai-portréjának emléke kísértene. Egészében azonban ez az életrajz módszeres, megbízható s az érdekkeltést is szerencsésen szolgáló dolgozat, mintegy szilárd alapja annak a minden történelmi vonatkozással számoló, a temérdek anekdotás feljegyzést részben felhasználó, részben kiselejtező tudományos életrajznak, melyet — legalkalmasabban talán a Magyar Történeti Életrajzok érdemes sorozatában — még a jövőtől kell várnunk. Ez életrajzi bevezetést Zsigmondnál Jókai írói pályájának fejlődéstörténete követi. Ez a könyv legegységesebben megalkotott része. Itt láthatni meg igazán, mennyire uralkodik ezerfelé szétágazó tárgyán, s mily helyesen ítéli meg abban az organikus, belső összefüggéseket. Ez írói pálya minden időszakában feltárja a történelmi és eszmei változások behatásait, de sohasem téveszti szem elől Jókai egyéni alapjellemét, művészi természetét, mely minden behatásra a maga legsajátabb módján reagál. Műveiben is elsősorban azok szellemi forrását: az író zsenijét veszi szemügyre, s az alkotások esztétikai megítélésének kritikai szempontját inkább csak mintegy második helyen juttatja szóhoz. Ε részben azonban bizonyos aránytalanságot is tapasztalhatunk. Hőse költői természetének megértető feltárása s műveinek kritikai mérlegelése között néha bizonyos kiegyenlítetlenség érezhető. Ilyenkor Zsigmondban Gyulai iskolájának regényelmélete β az irodalmi realizmus kritikai eszménye mintegy fölébekerekedik annak a képességnek, melynek különben