Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Verő György: A Népszínház Budapest színi életében 1875–1925. Ism. Rédey Tivadar 748

752 történeti irodai.om. dókat magához próbálta csalogatni. Az alakulóban levő, de rögtön szét is ugrasztott Stromfeld-féle toborzott csapatokat a hirhedt „vöröshadsereg" váltotta fel, amelyet a hadügyi népbiztosság — felhívásai és hirdetményei szerint — a legszigorúbb fegyelem jegyében akart volna megszervezni. Ámde a valóság éppen az ellenkező képet mutatta. A vöröshadseregbe erőszakolt tisztikar kezéből minden hatalmat kivettek, amely most, legnagyobb részben, a „politikai megbízottak" személyére szállott át, akik viszont részint a katona- és munkástanácstól kapták utasításaikat. Zugfirkászok, írni-olvasni alig tudó bárdolatlan mesterlegények, továbbá szökött katonák s mindenféle más rovottmultri egyének szervezték az egyes csapattestek sorsát, s lázították az amúgy is féktelen legénységet parancsnokai ellen. A kaszárnyákból hirhedt „elvtársak" nevére keresztelt ..katonaotthonok" lettek. Bennük sok helyen színi- és mozielőadások, hangversenyek és táncmulatságok folytak, amelyekre másnap délelőtt természetesen nem szolgálat, hanem alvás következett. A meg nem bízható földműves elemet, állítólag mezőgazdasági okokból, hamarosan hazabocsátották s így a legénység soraiban csak a szervezett szocialista-kommunista munkások maradtak meg, akikkel szemben, a politikai megbízottak részéről, a „holló hollónak nem vájja ki a szemét" elve érvényesült. A hajuk szála se görbült meg, bármit követtek is el. Az „elvtársak" természetesen nem voltak semmiféle kaszárnyamunkára se kaphatók s így az egykor kifogástalan tisztaságú lakóhelyiségek és istállók hovatovább disznóólakhoz kezdtek hasonlítani. A legénység nagyrésze nem is hált a kaszárnyában s szállására magával vitte fegyverét és lövőszerét is. A ruha-, lószerszám- és anyagraktárak tartalma néhány hét alatt kézen-közön elsikkadt. Megszületett egy, addig sohase látott, csodabogár: a mindenféle fegyvernemből összerótt szárazföldi tengerészdandár, továbbá a rendőrség helyét pótolni akaró „vörösőrség" is. A hadügyi népbiztosság, amely egyre a támadó hadjárat eszméjével foglalkozott, mindent elkövetett, hogy erkölcsben teljesen elzüllött, katonai téren pedig merőben tudatlan hadserege legyen. Nem kellett hozzá nagy jóstehetség, minden hozzáértő ember látta és tudta, hogy ez a katona névre méltatlan söpredék hadviselésre nem alkalmas. A proletárdiktatúra kikiáltása megdöbbentette az ententehatalmakat is. Nem azért, mintha a szerencsétlen Magyarország sorsáért aggódtak volna, hanem azért, mert a bolsevizmus még további térfoglalásától féltek. Ezért bízták meg Smuts angol tábornokot, hogy Kun Béláékkal a mozgalom elszigetelése végett tárgyalást kezdjen. Azonban a vörös kor mány kétszínűsége minden megegyezésnek bevágta az útját, Az entente elvégre is sorsára hagyta Magyarországot, abban