Századok – 1925-1926

Értekezések - BARANYAI BÉLA: Zsigmond király úgynevezett sárkányrendje - 681

€686 BARANYAI BÉLA. mi neki benne tanácsolunk, azt kövesse, és mi magunk és társaink ebben segítsük is meg. Ha pedig az történnék, hogy mi nem akarnánk őt ebben megsegíteni, akkor az ügyet minmagunk és a mi társaságunk mondott urunk és sógorunk, a magyar király és az ő társa­sága elé akarjuk vinni; a kik, ha aztán úgy találják, hogy a magunk részéről helyes utat választottunk, segítsenek meg benne hűségesen, a hogy legjobban csak tudnak, hogy az ügy haladék nélkül befejeztessék. Ha azonban úgy esnék, hogy ők azt találnák, hogy mi a magunk részéről nem választottunk helyes utat, adjanak benne hűségesen és ne tagadják meg az xítmutatást, s mi az­után tartozzunk azt követni, ha ők az ügy megismerése után a maguk részéről a jognak megfelelőbb utat választottak volna. S ezt említett urunk, sógorunk és magunk és sárkányos társaink tartozzunk egymással szemben mindkét részről hű­ségesen és megmásíthatatlanul megtartani. És mi, előbb említett ausztriai és stíriai bárók (Land­herren) Wallsee(i) Reimpreclit, Enns feletti (tartományi) ka­pitány, Cellkingen(i) (Zelkingeni) Henrik, Meyssau(i) Otto, ausztriai főudvarnagy és pohárnok, Pottendorf(i) Hertneid, Puchaim(i) György, fentnevezett kegyelmes uramnak, Ernő herczegnek udvarmestere, Winden(i) Burkhard, Puchaim(i) Albert ausztriai főasztalnok, judenburgi Lichtenstein(i) Ber­nát, Stubemberg(i) János, Éckhartzau(i) Lipót, Starhem­berg(i) Gáspár, Puchaim(i) Henrik, Puchaim(i) Pilgrim, Polhaim(i) Veikard, Rorer Vilmos, Vehinger Konrád, Win­den(i) János, Pernegg(i) Vilmos, Eberstorf (i) János, ausztriai főkamarásmester, Losenstain(i) Bernát, Polheim(i) Frigyes, Plankenstainer Heidenreich, Hohemberg(i) János és Hawn­velder Albert, sárkányos társaságbeliek, fogadjuk és ígérjük igaz hű­séggel, hogy mi ezen fentírt dolgokat urunkkal, Ernő her­czeggel és ifjabb urunkkal, Albert herczeggel az ő öcscsével együtt, urunkkal a királylyal, úrnőnkkel a királynéval és a magyar bárókkal (Landherren in Ungarn) és másokkal szem­ben, a kik a sárkányt viselik, mindenkor megtartjuk és foga­natosítjuk, hűségesen és megmásíthatatlanul, a mondott tár­saságlevél (Gesellschaftsbrief) tartalma és szövege szerint. És ennek hiteléül pecsétjeinket nevezett urunk, Ernő herczeg pecsétjével együtt ráfüggesztettük ezen levélre, a mely kelt Sopronban, húshagyókedd előtti szombaton (= íebruár 16.) Krisztus születése után az 1409. évben. Leköttetvén így Ernő herceg szövetsége is, Zsig­mond mihamar meghozta s a kitűzött határidőn, 1409 március 13-án kihirdette döntését a gyámsági viszály­ban. Mindkét igénylőt egyformán gyámoknak ismerte el s a gyámi tiszttel járó jövedelmeket közöttük meg­felezni rendelte.1 1 Ennek szövegét 1. Kurz: I. 295—302.. kivonata u. itt 133— 136.; regestája Lichnowsky V. köt. függ. C. lap 1078. sz. reg. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom