Századok – 1925-1926

Értekezések - BARANYAI BÉLA: Zsigmond király úgynevezett sárkányrendje - 681

€82 BARANYAI BÉLA. a kölcsönös hagyományozásra föleskettetik országaik rendjeit is, valamint hogy az esetleg hátramaradó leá­nyokat illően kiházasítják.1 A Habsburgok úgy számítottak, hogy Zsigmondnak a Luxemburg-házat illető cseh és morva öröksége veszé­lyeztetésével nyomást gyakorolhatnak Zsigmondra s a szerződés megújított formájában most nyert előnyökről való lemondás árán a magyar trónutódlás elnyeréseért könnyen adható ellenértéket szereznek. Mert ez a mostani kölcsönös örökösödési szerződés Zsigmond jogait mélyen sértette. Az ő öröklési joga t. i. megelőzte Csehországra vonatkozólag a két morva markolábét, most azonban nemcsak hogy ezek mögé szo­rult volna, hanem egészen el is veszítette volna a két országot. Zsigmond azonban nem lépett az alkú útjára. Hanem inkább kereste és megragadott minden alkalmat, amely ennek a szerződésnek érvényesülését közvetlenül vagy akár közvetve is megakadályozhatta, megnehezíthette. Mindenekelőtt éket vert a Habsburgok egyetérté­sébe. Már a következő 1405. év legelején2 élethossziglani véd- és dacszövetséget kötött az ezen megújított örökö­södési szerződésben szintén részes, de az 1402. évi ma­gyar szerződésen kívül álló Lipót herceggel néhány megnevezett egyént kivéve mindenki ellen, tehát maga Ernő herceg ellen is. Ez a szerződés idővel meghozta a várt gyümölcsöt. Reákényszerítette ugyanis Ernőt, hogy Zsigmondot bele­vonja a Habsburg-családnak it. n. gyámsági viszá­lyába. 3 Habsburgi (IV.) Albert, az 1402. évi örökösödési szerződést kötő három Habsburg egyike s' utóbb személy ι A szerződésnek az osztrák hercegek által kiállított példányát közli Lünig, loan. Chr.: Codex Germaniae diplo­maticus (Frankfurt-Leipzig, 1732.) I. köt. 1415—1416. has., a Venezel által kiállítottat ugyanő a már i. Reichsarchiv­kötetben 68. lap; ennek regestáját adja Fejér: C. D. X/8. 470. (a Fejérnél olvasható évek közül — 1404 a rubrumban, 1403 a contextusban — az utóbbi sajtóhiba, valamint a forrásidézet­ben a 18. is 68. helyett). β a 1405 február 7. Grác. Szövege Kurznál: I. 266—268. Regestáját közli Lichnowsky: V. köt. Függ. XLlII. lap, 679. sz. reg. · Ε gyámsági viszályról általában 1. Huber: II. 406—420. (= magy. kiad. II. 336—350.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom