Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Vegyes Közlések 333 - Hivatalos Értesítő - 670

676 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az 1925. évi számadások megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése. Tisztelt Közgyűlés! Az igazgató-választmány 1926. évi február hó 18-án tar­tott ülésében alulírottakat bízta meg, hogy a Magyar Törté­nelmi Társulat 1925. évi számadásait megvizsgálják. Van szerencsénk ennek következtében jelenteni, hogy megbízatá­sunkban az alulírott napon a következőleg jártunk el. ι Ez idén is felkértük Strömpl János nyug. m. kir. vallás­én közoktatásügyi miniszteri számvevőségi főtanácsos urat, hogy mint szakértő a pénztárnok által vezetett könyveket, a számadáshoz mellékelt utalványokat, nyugtákat és számlá­kat, s a m. kir. postatakarékpénztár, valamint a Pesti Hazai Első Tkarékpénztár Egyesület s a Földhitelbank értesítéseit és számlakivonatait tételről-tételre vizsgálja át és eljárása eredményéről tegyen jelentést. Strömpl János úr, mint szakértő, kérésünknek eleget tévén, tapasztalatairól az 1. ·/. alatt mellékelt jelentésben szá­molt be. Ε jelentés alapján folyó évi május 10-én Nóvák Nándor pénztárnok úr lakásán megjelenvén, megvizsgáltuk a Tár­sulat pénzkezelését. Eljárásunkat a pénztári főnapló vizsgálatával kezd­tük meg. A főnapló szerint az 1925. évi bevételt 87,381.703 koroná­ban, az 1925. évi kiadást 81,855.903 koronában állapítottuk meg. A főnapló szerint tehát a készpénzmaradvány 1925. évi december 31-én 5,525.800 korona volt, mely összeg a posta­takarékpénztárnak 1925. évi december hó 31-én kelt 83-ik számlakivonata szerint 5,525.800 korona pénzmaradvánnyal fedezve van. Ezután áttértünk a Magyar Történelmi Társulatnak a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél s a Földhitel­banknál vezetett, Forgótőke című folyószámla ellenőrző­könyvének megvizsgálására. Ε szerint a könyv szerint a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél 1925. évi december hó 31-én 1,592.125 korona volt, a Földhitelbanknál pedig· 1,748.550 korona volt a készpénzmaradvány, melynek igazolásául csatoljuk a 2. és 3. ·/. alatt az illető folyószámla­kivonatokat. A főnapló és a folyószámlakönyv szerint tehát a Magyar Történelmi Társulatnak 1925. évi december hó 31-én összesen 8,866.475 korona készpénze maradt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom