Századok – 1925-1926
Történeti irodalom - Vegyes Közlések 333 - Hivatalos Értesítő - 670
673 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. nélkül törölhesse a tagok sorából. — Az igazgató-választmány az előterjesztett javaslatokat elfogadja. 6. Titkár jelenti, hogy az elnökség az 1925. évi számadások megvizsgálására szakértőül Strömpl János nyug. vall.- és közoktatásügyi minisztériumi főszámtanácsost fogja felkérni. Az elnökség nevében javasolja, hogy az igazgató-választmány az ugyancsak e célból kiküldendő bizottságba Schiller Rezső és dr. Paulinyi Oszkár évd. rend. tagokat válassza meg. — Az igazgató-választmány nevezetteket a számvizsgálóbizottság tagjaiul megválasztja. 7. Főtitkár jelenti, hogy Irányi Géza m. kir. törvényszéki tanácselnök legutóbb ismét megkereste a Társulat elnökségét, hogy néhai Irányi Dániel hagyatékában talált, a Társulat letétében őrzött gróf Teleki Lászlóféle iratok részére kiadassanak. — Többek hozzászólása után az igazgatóválasztmány úgy határoz, hogy a kérdéses iratokat dr. Irányi Gézának, minthogy azokhoz való tulajdonjogát nem ismerheti el, nem adja ki és megbízza a főtitkárt, lépjen érintkezésbe dr. Irányi Gézával, hogy nevezett a tulajdonjog kérdésének esetleges per útján való érvényesítésétől elálljon. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekeszti. Kelt mint fent. Dr. Kossányi Béla s. k., Dr. gróf Klebeisberg Kuno s. k., titkár. Dr. Domanovszky Sándor s. k., elnökök. « Hitelesítjük: Dr. Angyal Dávid s. k., dr. Madzsar Imre s. k., ig. vál. tagok. A Magyar Történelmi Társulat 1926. évi április hó 29-én tartott felolvasási ülésének jegyzőkönyve. Dr. Domanovszky Sándor másodelnök mint elnök megnyitja az ülést, üdvözli a megjelenteket. 8. Dr. Hédey Tivadar felolvassa ..Mohács költészetünkben" című értekezését, amelyért elnök felolvasónak köszönetet mond. 9. Dr. Haraszti Emil felolvassa „A magyar zene történeti emlékeinek kiadása" című értekezését. Elnök köszönetet mondva az előadónak, röviden ismerteti az Magyar Történelmi Társulatnak a magyar zenetörténeti emlékek kiadására vonatkozó álláspontját. Ezek után, több tárgy nem lévén, az ülést berekeszti. Kelt mint fent. Dr. Kossányi Béla s. k., titkár. Dr. Domanovszky Sándor s. k., elnök. A Magyar Történelmi Társulat 1926. évi május hó 15-én tartott igazgatóvélasztmányi ülésének jegyzőkönyve. Jelen vannak: dr. Domanovszky Sándor másodalelnök elnöklete alatt: dr. Aldásy Antal, dr. Balanyi György, dr. Dőry Ferenc, dr. Friedreich Endre, dr. Gárdonyi Albert, dr. Gombos F. Albin, Gyalókav Jenő, dr. Herzog József, dr. Illés József, dr. Lux Kálmán, dr. Mályusz Elemér, dr. Szekfű Gyula, dr. Tóth Zoltán, dr. Varjú Elemér, dr. Závodszky Levente ig. vál. tagok, dr. Lukinich Imre főtitkár, Nóvák Nándor pénz-i tárnok és dr. Kossányi Béla titkár, mint jegyzőkönyvvezető. Elnök megnyitja az ülést s ez alkalomból meleg szavakban emlékezik meg dr. Angyal Dávid igazgató választmányi tag ötven éves írói jubileumáról. A jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Szekfű Gyula és dr. Závodszky Levente ig. vál. tagok kéretnek fel. •10. Elnök felkéri a titkárt a mult választmányi ülés óta beérke-Századok, 1926. IV—VI. füzet. 43