Századok – 1925-1926
Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Archiv für Politik und Geschichte - 654
632 TÖRTÉNETI IRODALOM. 654 Folyóiratszemle. Archiv für Politik und Geschichte. 1925 január 1. füzet. Platzhoff Walter: Die deutsche Aktenpublikation über den Artikel V. des Präger Friedens. A versailles-i béke a német háborús bűnösség fikciójára van felépítve. Német területek elszakítását régi hibákkal indokolták és a többi között Észak-Schleswig elszakítását az 1866-i prágai béke 5. artikulusára alapították. Ebben ugyanis az osztrák császár átengedte Schleswig-Holsteinra való jogait a porosz királynak azzal, hogy ha az északi kerületek lakossága szavazás útján a Dániával való egyesítést kívánná, úgy azokról le kell mondani Dánia javára. A végrehajtásra azonban sohasem került a sor és a dán irredenta csak a német összeomlással érhette el végül célját. Aago Frigyes dán történetíró kiadta az északschlcswigi kérdés okmánytárát, melynek ellensúlyozásául a németek is kiadták a prágai béke 5. pontjával kapcsolatos okmányokat. Ezekből kitűnik, hogy ez a pont a dánok által megnyert III. Napoleon kívánságára került a békeszerződésbe és egyik elemévé lett a német-francia ellentétnek. Bismarck elvileg ellentallott minden ideirányuló francia nyomásnak, de igyekezett kiküszöbölni azt az osztrák-magyar vonatkozásban is. Felhasználta erre a monarchia szorongatott helyzetét a keleti kérdésben (San Stefano, a berlini kongreszszus) és az 1878 április 13-án kötött szerződésben végrehajtották az 5 artikulus hatálytalanítását. A szerződés keltének október 11-re való átdatálása Andrássy kívánságára történt, hogy ilyenformán elfedjék a keleti kérdéssel való kapcsolatot. A kérdés teljes tisztázása azonban csak az összes vonatkozó akták közzététele útján lehctéges. — Április. 4. füzet. Wertheimer Eduard v.: Kronprinz Erzherzog Rudolf und Fürst Bismarck. Nach ungedruckten Akten. A cikk a berlini külügyi főlevéltárból származó források alapján vet világot arra a viszonyra, amelyben Rudolf főherceg egyrészt az 1879 i német-osztrák-magyar szövetséggel, másrészt Bismarckkal állott. Bismarck fontosnak tartotta, hogy a trónörököst áthassa a szövetség fenntartása szükségességének érzetével, amelynek Auztriában hatalmas ellenfelei voltak. 1883. évi berlini találkozásuk nem járt kellő eredménnyel. Rudolf bizalmas leveleiben Bismarck iránt a legteljesebb bizalmatlanságot fejezi ki. Reuss hercegnek, a bécsi német követnek Bismarckhoz intézett jelentése szerint nem felel ugyan meg a tényeknek, hogy Rudolf a francia revánspolitikusok befolyása alatt törekszik az oroszokkal való háborúra, hanem nagyszabású balkántervei miatt. Tényleg lelkesedik azonban a francia szellemért és erős szabadgondolkodó. Bismarck a jelentést nagyon optimisztikusnak találta. Időközben I. Ferenc József beavattatta fiát a külpolitika folyó eseményeibe, ami magatartásában lényeges változást idézett elő. Bismarck 1887-ben már jóval nyugodtabban ítéli meg, jól tájékozottnak és ítéletében belátásásosnak találja. Az 1887—88-i orosz, osztrák és francia újságok újból riasztó híreket közölnek le a német-osztrák-magyar szövetség felbomlásáról, ami egy „magasállású személyiség" tervein alapszik. A hivatalos jelentések ezzel szemben újból megnyugtatóan hangzanak. II. Vilmos követe útján hangsúlyozta Rudolf iránt, érzett barátságát; a követ jelentése szerint a kedvezőtlen híreket éppen a bécsi ultramontán és antiszemita lapok kürtölik ki, amelyek ilyenformán igvekeznek reá liberáMs és szlávellenes nézetei miatt csapásokat mérni. Előljárt ebben a „Schwarzgelb" című, akkor orosz zsoldban állott lap, illetőleg szerkesztője: Dr. Bresnitz. valamint egy Vogelsang nevű antibismarckianus újságíró, aki később a „Vaterland" szerkesztőjeként Luegerrel megalapította a keresztényszocialista pártot. Rudolf sem ezekkel, sem a németbarát „Dehn'sche Korrespondenz"cel nem állott összeköttetésben, kétségtelenül csupán Szeps-nek, Clemenceau
