Századok – 1925-1926

Értekezések - HUSZTI JÓZSEF: Mantegna és Janus Pannonius 613

MANTEGNA ÉS JANUS PANNONIUS. 617 ránk maradt emléke, Janus Pannoniusnak költeménye, az egyetlen pozitivum-sziget ebben a híg fel tevéstengerben — csak 1458-ban, a freskó-ciklus befejezése után kb. 4 évvel kelt. Mivel a miniatűr-kép az eddigiek szerint valószínűleg nem ábrázolja Janus Pannoniust s mivel ugyancsak eddigi érzéseink alapján bajos elfogadni azt a feltevést, hogy Mantegna szóbanforgó freskó arcképei között Janus Pannoniust is megörökítette, természetszerűleg nem sokat számít, ha a miniatűr ifjúja a freskó szépszámú alakjai közül véletlenül egyhez hasonlít. De úgy látszik, ez a különben meddő összehasonlítás sem olyan egyszerű, mert a szerzönő a két annyira eltérő kvalitású műemlék ikonográfiái azonosításának nehézségeit önmaga hangsúlyozza. Ebbe a kérdésbe egyébként nem akarok beleavatkozni, mert ez kívül esik az én illetékességi körömön. A végső eredmény tehát, ha ezeket az adatokat elfogultság nélkül, higgadtan mérlegeljük, Balogh Jolán megállapításának éppen az ellenkezője. Nemcsak be nem bizonyítható, de még valószínűvé sem tehető, hogy a szóbanforgó Mantegna-freskón Janus Pannonius arcképét bírjuk. Sokkal energikusabban bizonyítható ennek az ellenkezője. Nagyon érdekes és értékes Balogh Jolán egy jegyzete a Janus Pannoniusról fennmaradt két, művészi szempontból teljesen értéktelen, kétséges hitelességű medaillonról és Jannus Pannonius állítólagos pecsétnyomójáról. Mindháromnak feliratán szerepel a költő állítólagos vezetékneve: I. Gesinge. Ε körülményből jelentős következttetéseket vonhatunk le. Ha a Cesinge név genezisét figyelembe vesszük, kiderül, hogy mind a három „emlék" legjobb esetben a XVIII. század második felében keletkezett közönséges hamisítvány. Elsőnek Kaprinai adta ki 1771-ben azt az 1459-ből származó oklevelet, melyben, egyetlen alkalommal, humanistánk családi neve, állítólag Cesinge, előfordul. Maga Kap-, rinai hangsúlyozza jegyzetében, hogy addig ez a név ismeretlen volt.1 Ettől persze még hitelesek lehetnének a fenti emlékek. Később azonban kiderült, hogy a Ce-1 Hungaria Diplomatica P. II. 392. 1.:... „verum huius antistitis cognomen, tenebris sePultum, história regni nostri hucusque ignoravit".