Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Neuburger; Max: Die Wiener medizinische Schule im Vormärz. Ism. Győry 205

TÖRTÉNETI IRODALOM. 205-vezet minket addig· a dilemmáig, amelynél már „tertiuim non datur": hogy Beethoven fülbaja vagy otosclerosis, vagy a belső fül valamely megbetegedése volt- Lehetséges ez is, az is; de minden valószínűség az utóbbi mellett, a neuritis acustica mellett szól. Ezután az aetiológia megállapítására térve át — közben különösen azzal foglalkozva behatóan, hogy lues mellett egyetlen egy direkt indok sem hozható fel, a boncjegyzőkönyv pedig egyenesen ellene szól — mindössze annyit tarthatunk valószínűnek, hogy valamely fertőző betegség alapján fejlődhetett a baj. Jóllehet orvosi szempontból szintén sok érdekeset tartalmaznak a következő fejezetek is, ezekre már nincs helyünk rátérnünk és magához a könyvhöz kell, hogy utaljuk a szíves olvasót. Ezek a fejezetek Beethoven siketségének befolyásáról zenei alkotó tehetségére, továbbá Beethoven idült bél- és májbajáról szólnak, végül halálos betegségéről és kezeltetéséről életének utolsó hónapjaiban nyújtanak intim, meleg felvilágosítást. A rendkívül nagy gonddal megírt, hézagpótló munkát melegen ajánlhatjuk minden érdeklődőnek. Győry. Neuburger, Max: Die Wiener medizinische Schule im Vormärz. VIII+ 312 lap 6 képpel. Rikola Verlag. Bécs, 1921. Kifogyhatatlan történelmi anyagot ont Bécs orvosi múltja. Orvosi iskolája világhírű volt s kétszer érte el a legmagasabb virágzást. Az első, mely van Swieten nagyszabású reformműködésének köszönhette létrejöttét, de Haën, Stoll, Frank Peter, Hildebrand, Auenbrugger neveihez fűződik s a XVIII. század közepétől kezdve a XlX.-iknek a kezdetén túl tartott. A második virágzás, mely Rokitansky, Skoda és társaiknak teremtő munkásságáig ereszti le gyökereit, a mult század közepén bontakozott ki teljességében és több évtizeden keresztül tartott. Az első és a második, az ú. n. idősb és ifjabb bécsi iskola közti időszakot rendszerint lekicsinylőleg a teljes stagnálás idejének szokták mondani. Hogy nem egészen joggal, azt Neuburger könyve mutatja a legjobban- Mert egyfelől nem tagadható, hogy a Biedermeier-kor és a „március előtti kor" az orvosi kutatás és oktatás üzemére is ráütötte a maga bélyegét, s egy az abszolutizmus nyomása, a mélyebbreható változásoktól való aggályoskodó tartózkodás, az idegen befolyások elől való gondos elzárkózás, az önmagával megelégedett lendü lettelenség semmikép sem kedvezhetett a tudományok fejlődésének. Egészen a XIX. század közepéig egyetlen egy tanító sem akadt az orvosi karon, aki csak távolról is összemérhető lett volna a nevezettek bármelyikével is. Bizonyos, hogy hív őrizője volt tán valamennyi a régi hagyományoknak, de önálló kutató, a meglévő tudásanyagot szaporító vagy akár csak fej-