Századok – 1925-1926

Értekezések - HERZOG JÓZSEF: A m. kir. hitelfőpénztár megszervezése és működése Mária Terézia korában - 160

172 HERZOG JÓZSEF. terhelhető, kifejezetten körül volt írva.1 Ugyanebbe a csoportba tartoztak a kincstári uradalmi bérlők óvadé­kai is, amelyek szintén a hitelfőpénztárnál nyertek el­helyezést.2 A felszabadult óvadék kölcsönné és viszont a kölcsön óvadékká volt átváltoztatható.3 — A kö­telezvények harmadik faja az alapítványokról szólók. Ezeket, amennyiben a királynő a hitelfőpénztárnál el­helyezett tőkéiből alapítványokat tett, egyedül a hitel­bizottság fogalmazta.4 Amennyiben azonban az alapítvá­nyok a volt jezsuita-rend, vagyis a tanulmányi alap va­gyonához tartoztak, az új kötelezvények megszövegezé­sénél a helytartótanács is közreműködött.5 Mindhárom fajta kötvényre a kamat, a felmondási idő és a visszafizetés tekintetében a következő általános határozatok léptek életbe. A kamatláb az újonnan elhe­lyezett tőkékre vonatkozólag kizáróan 4% -ban nyert megállapítást.6 Az esedékesség az időközi kamatok kifize­tésével kivétel nélkül a naptári év szerint szabályozta­tott,7 amely rendszer akkor ie éivényben maradt, amikor a kamara igazgatásban az ú. n. katonai év tétetett köte­lezővé.8 A kifizetés egész, fél- vagy negyedévenként bár­mely, tetszés szerint megjelölt kamarai pénztárnál tör­ténhetett.9 A kincstár a kamatokat utólagosan, a felmon­dott tőke esedékességéig, sőt ha a kifizetés e napon meg nem történhetett, mivel a fél a kötelezvényt beszolgál­tatni nem tudta, az esedékességen túl még nyolc hétig fizette.1 0 A hitelbizottság a kamatfizetés beszüntetésének fegyverével abban az esetben élt, ha a fél a régi, maga­sabb kamatra kiállított kötvényt, miután a kamat leszál­líttatott, beszolgáltatni vonakodott.1 1 Az újonnan elhelyezett tőkéket egy éven belül fel-1 U. o. Cred. Comm. 1774:25, 112, 204. Lásd Függelék 2. 2 U. o. 1775:105. 142.. 1776:15. 5 U. o. 1774:70. 73., 1775:251., 1777:177. 4 Például a népiskolák és a Notre Dame-apácák részere tett 40.000 és 24.000 frtos alapítvány. U. o. 1775:126. Lásd Függelék 3. 5 U. o. 1774:112. 6 U. o. 1773:1. — A kamatláb már a hitelrendszer be­hozatala előtt szállíttatott le 4%-ra. (Ben. res. 30. Mart. 1, 8, 9,13,16, 18., Apr. 1772 p. 13. — Exp. cam. 1772. Apr. Off. sol. 24.) 7 Ο. L.. Cam. Hung., Cred. Comm. 1773:1. (circul.), 1774:118-8 U. o. 1776:104. 9 U. o. 1773:2. 10 U. o. 1776:186. 11 Ü. o. 1776:141.

Next

/
Oldalképek
Tartalom