Századok – 1925-1926

Értekezések - RÉDEY TIVADAR: Jókai és a történelem 113

JÓKAI ÉS A TÖRTÉNELEM. 119' méltó erejével, de néha rideg makacsságával is. Elvileg célt is értek: a modern regény törvényeit végérvényesen kodifikálták. Nézeteiket a közfelfogás magáévá tette s a törvényhozókat nagy tekintéllyel ajándékozta meg. Hanem ugyanakkor Jókait mintegy nyomban kivette a törvények alól ; kritikusait tisztelte és — tovább csüngött a mesemondó ajkán.. Abból, mit eddig Jókai művészi természetéről mondtam, előre gyanítható a történelmi hátterű regényeinek tudományos megvizsgálásából kínálkozó eredmény vagy — hogy a végén kezdjem — inkább: eredménytelenség. Kemény Zsigmond történeti regényírása itt, a szaktudomány felolvasóasztalánál, az e helyen kötelező szempontok bármelyikének feladása nélkül tartalmas megbeszélés anyagául szolgálhatna. Jókai művészetét hasonló kísérlettel nyílván alapjában céltalan fejtegetésekbe erőltetnők bele. A Kemény-typusú regényíró elszántan magára vállalja a tudományos történetkutatónak mind a kritikai ítéletre -való jogát, mind a kritikailag igazolt anyaggal szemben köteles hűségét. Fantáziáját a motivációban működteti s művészi ereje ebben lendítheti a tudomány óvatosabb horizontja fölé, bár a különbség voltakép e részben is inkább csak fokozati, hiszen a nevére méltó történetíró is a tények és adatok köréből múlhatatlanul a történeti intuició magasába törekszik. Jókait a multak rekonstrukciójában nem a történetíró becsvágya sarkalja. Históriai tárgyú műveihez ugyan szeret elő- vagy utószavakat írni, mikben hellyel-közzel szinte már gyanút keltő nyomatékkal hangoztatja a valóság-anyag iránt érzett alázatát s képzelmének hősi önmegtartóztatását. Honfoglaláskori Leventé-jének függelékében így nyilatkozik: „Történelmi alapú munkánál a fantázia csak kiszínezni tud, de alakokat rajzolni nem képes; mert amit a képzelem vázlatoz, az mese, nem történet. A történelemben pedig még az írott adatnál is súlytvetőbb a valószínűség s ennek megtalálásához az elvonás, absztrakció vezet." — A Levente olvasói a kápráztató tableau-k során bizonyára éppen ennek az „elvonásinak nyomaival találkoznak legkevésbbé, kivált, ha e nyomoknak valóban szigorúbb történeti valószínűséghez kellene vezetniük. Jókait egész pályája alatt foglalkoztatta Árpád honszerző küldetésének témája.. Ipolyi Mithologiá-jának tündérlámpásával annyit sürgött-forgott lovas őseink társadalmában, hogy szinte mindnyá-