Századok – 1925-1926

Értekezések - RÉDEY TIVADAR: Jókai és a történelem 113

116 RfcDEY TIVADAR. zsef, a magyar insurrekció és napoleoni hadjárat eseményein keresztül egész az 1848/49-iki szabadságharcig." Némi filológiai mohósággal most hozzáláthatnánk ez időrendi áttekintésnek legalább is huszonöt regénycímmel való „igazolás"-ához; majd listánkat illenék kiegészíteni az idevágó színművek címével; s végül a századok rekeszeibe rendre elhelvezhetnők a történelmi hátterű novellák százait. S ha ennek is végére jártunk: a témákról áttérve immár a hősökre, felsorolhatnók a történelem mindamaz alakjait, kik Jókai lapjain — akár valódi névvel, akár áttetsző maszkban — felmerülnek. Hanem az ilyen seregszemlék és enumerációk valójában a filológia hivatásának félreismerésén alapulnak; bárkinek hozzáférhető tényekben szükségtelen az aktaszerű bizonyítás. Efféle türelemjátékot legfeljebb a türelmes papiros bír meg, felolvasás hallgatóinak türelme bizonyára kevésbbé. Űtleírásokban olvasható, hogy a japáni kertművészet a parkok útjait szívesen szakítja meg díszlépcsőkkel, miknek gyakorlati rendeltetésük nincs; emelkedés nem motiválja lépcsővoltukat, kilátás magaslatukról nem kínálkozik, legfeljebb bambuszkarfájuk díszíthető kúszónövények virágfüzérével. Ezekre emlékeztetnek a filologizálás túlkapásai: lépcsők, mik a semmibe vezetnek. Dolgozatommal nem szeretném ezt a japáni ízlést szolgálni. Hamarabb megeshetik, hogy vizsgálódásaink egyszer-másszor közhelyekhez vezetnek. De ne feledjük, hogy a közhelyekben többnyire igazságok parazsa hamvazódott be, s fakult felszínük alatt a legfelszínesebb gondolkodás is sejti az eleven szenet; csak kényelmi kérdés, hogy azt — a hamuréteg megbolygatásával — időnként láthatóvá tegyük. Jókai szerette magát költőnek nevezni; a már idézett vallomása is így kezdődik: „Hosszú életpályám alatt nemcsak költő voltam..." stb. S ebben a félmondatban máris probléma lappang, lényegesebb, semmint hirtelenében sejtenők. Mindenesetre feltűnő, hogy Jókairól ezt a megjelölést nemzete bámulatos egyetértéssel magáévá tette; jubileuma táján is országszerte költő-királyul magasztalták. Irodalmunkban, vagy akár a többi nemzetekében is, akad-e a mult század közepe óta regényíró, kinek költő volta közhellyé lett volna, mintahogy azzá lett Jókaiéi Kemény Zsigmond fogalmából — úgy érezzük — elvennénk valamit ugyanazzal a megjelöléssel,