Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Schlegel; E.: Paracelsus in seiner Bedeutung für unsere Zeit. Ism. Győry 92

•94 TÖRTÉNETI IRODALOM, őt nekünk kissé elhamarkodott világrajöttétől kezdve (szülei 1758 január 2-án keltek egybe s a kis Miksa Izidor május 6-án már meg is született), ifjúságán és férfikorán keresztül (amidőn nővérével együtt kedveli a „de" használatát a neve előtt) egészen felkapaszkodásáig, a forradalmi idők diktátorságáig és szédítő bukásáig, mely végül őt is a nyaktiló alá juttatta. Ajánljuk a nagy alapossággal megírt munkát, melyet 12 korhű kép díszít, az érdeklődők szíves figyelmébe. Győrv. Cainpan H.: Erinnerungen an Marie-Antoinette, Königin von Frankreich. Deutsche Ausgabe besorgt von Hiltgart Vielhaber. VIII+ 244. lap, 24 képpel. Julius Hoffmann. Stuttgart 1924. Ára 6, vászonkötésben 8 aranymárka. Madame Campan közel egy negyed évszázadon át teljesített szolgálatot a francia udvarnál s udvarhölgye és egyúttal benső meghittje volt Mária-Antoinettenek. Mémoirejai ezért — melyeket 1796-ban a direktórium idején állított öszsze, először 1822-ben, halálának évében jelentek meg eredeti alakjukban, most pedig az előttünk fekvő kötetben, német fordításban — a legnagyobb figyelmet igénylik. Igaz, hogy lesznek és bizonyára voltak is, akik — miként ő maga is aggódva mondja — éppen a királynéhoz való közeli viszonya miatt elfogultnak tartják Mme Campant, aki hálából elhomályosította a való tényeket. De ismét rája hivatkozunk, amikor azt mondja, hogy mémoirejainak igazolására szerencsére még elegendő ember volt életben, akik kétségbevonhat -lan tanúságot tehettek arról, hogy ő csak az igazat írta meg. Tudjuk, hogy Mária -Antoinette nőies bája sok embert tett tisztelőjévé és ártatlanságának védelmezőjévé, tán éppen annyit, mint ahányan heves támadói voltak. Az ő maga korának történetírói azonban túlnyomó részt az utóbbiak táborába tartoztak. A királyné gondtalan, az élet kellemességeit kereső életmódja, s a kormányzatba való sokszor balsikeres beleavatkozásai a nagy katastropha fő előidézőivé állítattak oda. Ma már, annyi idő lefolyása után, s nem utolsó sorban Campan asszony mémoirejainak olvastára, bízvást mondlhatjuk, hogy Márie-Antoinette a maga hibáján kívül vált vétkessé a nagy események felidézésében, mert korának gyermeke volt s a sorsnak egyik eszközévé lett. Bennünket e mémoire-okban nem kevésbbé érdekel az ő történelmi egyénisége, mint annak lélektanilag méltatandó része. Az utóbbit pedig keresetlen őszinteséggel találjuk méltatva Campanné irataiban. Ez az asszony a hűség és kötelességtudás mintaképe, ki mindenütt csak az igazat igyekezett megírni. Határtalan odaadással szolgálja a királynét, de azért nem vak azon tulajdonságai iránt sem, melyek a for-