Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. I. köt. Ism. Patek Ferenc 765

766 TÖRTÉNETI IRODALOM. 766 a kötet kiadásával járó munkákat, nem ügyelhetett ' fel a nyomásra. Szinte esoda, hogy ennyi akadály dacára most készen előttünk fekszik a nagy munkának legalább első kötete. Annál hálásabbak lehetünk ezért a szerzőnek, mert közben nem szűnt meg más téren is szinte lázas irodalmi, tudományos munkásságot fejteni ki. Hogy kisebb, magyar történeti és genealógiai cikkeiről ne is szóljunk, csak Magyarország egyháztörténetének második kiadását, a horvát történetírással, a Sylvester-bulla koholójával stb. foglalkozó dolgozatait említjük, általában a horvát s oláh propagandatörténetírás elleni küzdelmét, s emlékezetbe idézzük egyes hibái mellett is kitűnő kis könyvét: Magyarország történeti jogai. Emellett a sokoldalú, sohsem pihenő munkásság mellett, mint az előttünk fekvő eredmény mutatja, mintaszerű lelkiismeretességgel dolgozta fel a ferencrendiek történetére vonatkozó nyomtatott irodalmat és adatokat — ez ugyan édes-kevés —, továbbá a kéziratban maradt ferencesrendi történeti munkákat s a különböző — szépszámú — levéltárak okleveles anyagát. Az így összeszedett anyagról az a benyomásunk, hogy az nagyjában teljes. Meglehet ugyan, sőt valószínű, hogy egyes, különösen magánlevéltárakban még lappanganak adatok a magyar ferencesek régebbi történetére vonatkozólag, de szilárd meggyőződésünk, hogy ezek a talán meglévő adatok semmi lényegesben nem változtathatnak vagy bővíthetnek azon a képen, amelyet Karácsonyi rajzolt. Ez tulajdonképen sajnálatos, mert a szerző minden lelkiismeretessége mellett is ez a kép, különösen az első két századot illetőleg, bizony elég homályos és hiányos. De hát n ferencesek nem voltak birtokos rend, alig maradtak fenn rájuk vonatkozó oklevelek, amelyeken keresztül szervezetüket, szokásaikat, viszontagságaikat, sőt az egyes tagok életefolyását megismerhetnők, mint a bencéseknél, cistercieknél. Nem is foglalatoskodtak sokat tudományokkal, sok szép könyvet, históriát nem írtak, s nem tartották első századaikban a szent szegénység alázatosságával összeférőnek, hogy a maguk történetét elbeszéljék az utódoknak. Nem voltak várszerű kolostoraik, székesegyházszerű templomaik és amikor a török áradat jött, alig kellett előle többet menteniök a puszta életüknél. Ök nem dicsőségre törtek. Az egyszerű nép életét élték, annak a lelki szükségleteit igyekeztek kielégíteni, azt iparkodtak támogatni, nevelni, jó szóval, példával. De ezt a feladatot kitartóan, híven teljesítették, török-veszély, kurucdúlás, zsoldos,-fosztogatások között is. Megmaradtak a szegény magyar jóformán egyedüli lelkipásztorainak a szigorú török urak alatt és elkísérték a jámbor magyar legényeket, amikor azok a császár regimentjeiben elmentek vérüket ontani idegen országokba. Írott emlékük kevés maradt: igazi emlékük azok