Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. köt. 1. füz. Ism. Hóman Bálint 758

TÖRTÉNETI IRODALOM. 761 való, hogy ily körülmények közt a magyar regesztamű szerzője nem elégedhetett meg a kiadott anyag összehordásával, kivonatoláisával és rendszerezésével. Vissza kellett térnie az eredeti oklevelekhez s a regeszták kidolgozásával egyidejűleg minden egyes oklevelet alapos diplomatikai vizsgálat alá kellett vetnie. Tárgyi szempontból teljesen megbízható, kritikai regesztagyüjteinény a magyar diplomatika rendszerének egyidejű kidolgozása nélkül nem jöhetett létre. Az oklevelek alapos kritikája, a királyi, közhatósági, hiteleshelyi és magán diplomatika kidolgozása nélkül készült regesztamű az oklevélkiadványainkból ismert valódi, hamis és interpolált oklevelek kétes értékű tartalommutatójának talán bevált volna, de nem mentesítené az oklevelekből tárgyi adatokat és tanulságokat merítő történetírót a tudományos munkát olyannyira késleltető kritikai előmunkálatoktól. Ez a megfontolás vezetett az okleveles anyag tárgyi szempontból aggályosnak látszó megosztására. A diplomatikai feldolgozás ugyanis módszertanilag csak oklevélcsoportonként, még pedig az oklevélkiadó hatóságok és testületek szerint elkülönített csoportok külön-külön vizsgálatával volt végrehajtható. A királyi oklevelek regesztagyiijteményének az eredetiek vizsgálatán alapuló s a magyar királyi diplomatika rend »szeres feldolgozásával párhuzamos, a többi oklevelektől elkülönített kidolgozása — ezek szerint — módszertani szempontból a váltalt feladat sikeres megoldásának egyedül helyes útja volt és — tekintettel az okleveles anyag kritikai vizsgálatához fűződő tárgyi érdekre -— tárgyi szempontból is helyesnek mondható. Legfeljebb az a kérdés merülhet fel, nem lett volna-e helyesebb a regesztaanyag publikálásával addig várni, míg valamennyi oklevélcsoport diplomatikai fel dolgozása és regesztáiknak kidolgozása is befejezést nyer s így a teljes Árpád-kori okleveles anyag kritikai regesztáit egységes kronológiai sorozatban összefoglalva adni a kutatók kezébe! A későbbi kutatás szempontjából és elvi álláspontról nézve, ez a várakozás kétségtelenül kívánatosnak tűnhetett fel. A tudomány gyakorlati iszempontjai azonban a rögtönös közlés mellett szóltak. A királyi oklevelek feldolgozása tíz év szorgalmas munkájának eredeménye. Legalább ennyi időt vesz majd igénybe a többi Árpád-kori oklevelek feldolgozása, nem is szólva arról, amit a szerző is kiemel előszavában, hogy hazánk feldarabolása következtében az eredetiek jórészének felkeresése ma s talán még hosszú időn át leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Ha normális viszonyok közt még indokoltnak tarthattuk volna is a várakozást, ma a tudomány érdeke egyenesen megkövetelte a kész anyag nyilvánosiságra hozatalát, mert a kiadás halasztása hosszú évekre, sőt évtizedekre megfosztotta volna a kutatást a királyi oklevelek kritikai vizsgálata útján elért nagyfontosságú ered-