Századok – 1923-1924

Értekezések - MESZLÉNYI ANTAL: A miniszteri országos ideiglenes bizottság működése 1848. márc. 23-ától ápr. 20-áig 714

A MIN. OKSZ. IDEIGL. BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSE 1848-BAN. 731 gassák őket. A zsidóságnak tehát itt sem kellett mártiromságot szenvedni. S nem volt komolyabb jellege Hor vátországban sem. Eszéken, Pozsegában és Yarasdon zú gott a nép a zsidók ellen, de tettleg itt sem bántalmazta, jóllehet nem egy embernek licitálták el tehenét, földjét s egyéb jószágát, azért a néhány eldecizett vutkiért, melylvel oly kitűnően tudták hálójukba fogni már akkor is a szegény, földhözragadt embert. Az említett városokon kívül még Pesten április 19-én, Pozsonyban másodszor április 25-én s Yágújhelyen május 1-én tört ki nagyobbfokú zsidóüldözés. De ezen időpontok mindegyike kiesik a miniszteri bizottság működésének időtartamából, ezért nem is tárgyalom ezeket. A 48-ais zsidóüldözést szeretik a magyar szabadságharc legsötétebb pontjának, szennyfoltjának tekinteni, magyar bűnnek tartani. Azonban lia figyelemmel kísérjük az eseményeket, meggyőződhetünk, hogy magyar helyeken nem igen volt talaja, hanem inkább a nemzetiségi városokban s itt sem nézték hatóságaink öl betett kézzel, mint bűnhődik a zsidóság a mult és jelen, meglevő vagy vélt bűneiért, hanem elfojtásukra minden lehetőt megtett, E tekintetben csak hálával gondolhat a miniszteri bizottságra. Azután meg ne felejtsük, hogy nemcsak a. zsidók voltak 48-nak feltolt vértanúi, mert ha többet nem, hát annyit mindenesetre szenvedtek magyar uraink is a tömegtől, mint alább látni fogjuk. E tekintetben a forradalmak pszichózisa mindig egyforma. A sötét emlékű Károlyi „őszirózsás" forradalom idején is a vidék esőcseléke a zsidókon kezdte az ütést s folytatta a többi nadrágosokon. S ez nem volt másként 1848-ban sem. III. Jobbágyzavarok. Az 1848. év a jobbágyság történetében is korszakalkotó. A márciusi törvények révén ugyanis befejezést nyert az a nagyszerű épület, mely teljes három századon át épült s mely magába fogadta az ország minden fiát, az egyszerűt épp úgy, mint az előkelőt. Az országgyűlés megértette a kor szavát, lomtárba dobta azt a régi elvet: „hogy az államnak nem hivatása a tömegek gazdasági helyzetével törődni, csak maradjon a nép tudatlan és szegény, hiszen mentül kevesebbek szükségletei, annál türelmesebben hordja a jármot".1 Ezt az elvet felváltotta most a jogegyenlőségé. 1 Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története. 291. 1.