Századok – 1923-1924

Értekezések - CSÁNKI DEZSŐ: Szabó Károly emlékezete. (Elnöki megnyitó 1924.) 689

szabó károly emlékezete. 691 irodalomban és politikában a más-más irányokban induló Kisfaludy Sándort és Vörösmartyt, sőt Széchenyit, és fogja majd vezetni Petőfit és Aranyt is; de a nemzeti érzésnek ez a terméke a kritika nélkül való tudománytalanság tévelygése volt. Horvát István egyszerre akarta megtalálni, a biblia és a régi kor minden valamire való népében, a költő által is, bizonyára helyesebb úton keresett régi magyar dicsőséget, s a társtalannak érzett magyarság előkelő rokonságát. A másik végleten már előbb, aztán a következő évtizedeken Schlözer tanítványa Eösler, majd Palacky, Neumann, a Monumentákat Pertz után szerkesztő Diimmler, Büdinger és mások, német, cseh és osztrák történetírók állanak, akik a magyarság vezérek korabeli európai támadásán, majd elkövetkezett szabadságharcunkon elképedve, ontották régi krónikáinkra, helyesebben reánk, gyűlöletük tudományos tartalom nélkül való áradatát. Ebbe az ellentétes, kettős, szinte torzképbe állította be végzete a Szabó'Károly szintén hazafias és temperamentumos, de egyszersmind kritikus s hovatovább tudós és tárgyilagos történetírói egyéniségét. Eleinte, ifjú korában, úgy látszik ő sem menekült a Horvát István befolyása alól. Nyomunk van rá, hogy 1848 június 5-én a Magyar Tudományos Akadémiában „Az óhellén és magyarnyelvben némely rokon és hason szók" cím alatt olvasott fel, szintén nyelvbeli külsőségekre alapított szóegyzésekről és rokonságokról szóló értekezést. De a Toldy Ferenccel, majd Teleki Józseffel való együttdolgozás, aztán a nagykőrösi Arany-Szil ágyi-Salamon-Mentovich együttes mindjobban kifejlesztették saját önálló egyéniségét. 1853-ban már, „А X. századi besenyőkről" írt (s az Űj Magyar Múzeumban közzétett) tanulmányában Jerneyt és társait erősen kritizálja és gúnyolja, a besenyők „Vas" nemzetéről és Attila „Acélos" királyáról is szóló, erőltetett és üres szó-44*