Századok – 1923-1924

Értekezések - MISKOLCZY GYULA: A horvát kérdés (1790–1847.) 567

574 VIISKOLCZY GYULA. lékiratában a következőket írja: A magyarok excentrikus javaslatai jórészt túlmagasra csigázott patriotizmus és megbocsátható nemzeti büszkeség eredményei; nem lehet azonban tagadni, hogy egyes túlbuzgók ezeket az érzelmeket politikai tekintetben ki akarják használni a nemzeti szellem emelésére; akaratukban egység, ellenállásukban nyomósság elérése a céljuk. — Az б rendszerében a nemzeti büszkeség és a patriotizmus megbocsátható, de veszedelmes az akaratok egységes cél szolgálatába állítása, ő nem a nemzet, hanem az állam, még pedig az abszolutisztikus állam szempontjából mérlegeli az eseményeket. Metternich egyáltalában nem mondható szlavofilnek. A Kollár-féle pánszlávizmusnak nem volt ellensége; mivel az csak a kultúréletre irányult, őt nem érdekelte. Annál gyanakodóbb szemmel nézte a politikai pánszlávizmust, melynek kettős, orosz és lengyel iránya a monarchiát diadala esetén állami épségében, vagy társadalma felépítésében fenyegette. Sajnos a párizsi és a belgrádi szláv forradalmi központok története még nincs felderítve, pedig ezek viselkedése rendkívül nagy befolyást gyakorolt az államkancellár politikájára. Ha mos még tekintetbe vesszük, hogy Sedlnitzky rendőrminiszter kémszolgálatát Metternich elvei szerint a politikai és társadalmi mozgalmak megfigyelésére irányította, úgy ismerjük a kormány működését irányító tényezők legfontosabbikát. Kolowrat jóval reálisabb politikus volt, mint Metternich, törekvéseiben szívósabb, cselszövényekben otthonosabb. A kutató előtt, ha megfigyeli, hogy aknamunkájában mennyi következetességgel, mennyi rágalmazással, ferdítéssel és rosszindulattal dolgozott, folyton vigyázva arra, nehogy nyilt törvénytelenséget javasoljon, ami társainál visszatetszést szülhetne, alakja diabolikus méretekre nő. Metternichhel szemben ő szívvellélekkel szlavofil volt, ez az érzelme uralkodott még az államérdek felett is. Az 1830-as években úgy ismerték, mint a kora pánszlávizmus hatása alatt virágzásnak indult cseh kultúrtörekvések buzgó pártolóját, aki minden szláv ügyet készségesen képviselt az uralkodó előtt. A rendi országgyűlések politikai harcaiban csak két párt állott szemben egymással: a liberális párttá fejlődött reformpárt és a kormány pártja. A horvát kérdés kifejlését ezek a pártpolitikai viszonyok erősen kompli-