Századok – 1923-1924

Értekezések - KOSSÁNYI BÉLA: Az úzok és kománok történetéhez 495

AZ ŰZÖK ÉS KOMÂNOK TÖRTÉNETÉHEZ A XI—XII. SZ.-BAN. 513 nyők közötti harcok zajlottak le. Mindezeknél több bizonyító erővel támogatja azonban a tork-úz egyeztetés helytálló voltát az a körülmény, hogy a torkokra vonatkozó orosz, az úzokra vonatkozó byzanci forrásadataink egymást a legteljesebb mértékben egészítvén ki, könnyen vonatkoztathatók egyetlenegy nép történetére. Engedve a polovecek terjeszkedésének is a torkok ama törzseik kivételével, amelyek a Don mellékén vonultak meg, az 1060-as évek elején tovább húzódtak a Balkán félsziget felé, ahol a besenyők, mint a múltban már több ízben előretörésüknek győzedelmesen ellentállni ez alkalommal sem voltak képesek. A tork törzsek szálláshelyeinek zömét továbbvándorlásuk következtében ezen időtájt az orosz fejedelemségek délnyugati, illetve déli és a byzanci birodalom északi határszélei között a Búg és Szeret folyamvidékén kell keresnünk. Erre enged ugyanis következtetni az a körülmény, hogy az orosz évkönyvek 1060-tól kezdve 1080-ig nem említik többé a torkokat, viszont a byzanci forrásokból tudjuk, hogy az Al-Dunát az úzok hadai csak 1065-ben lépték át először. A torkok vándorlásának ezen újabb állomásával megváltozott azonban szereplésüknek addigi színtere is. Közvetlen érintkezésbe kerülvén a byzanci birodalommal, történetük ezen rövid korszakára vonatkozólag kizárólag a byzanci írókra vagyunk utalva. Azon időtájt, amikor a torkok népe eljutott az Al-Dunáig, a besenyő törzsek túlnyomó része már annak déli vonala mögé húzódott. A byzanci uralkodók ugyanis a XI. század közepe táján, felhasználva a besenyő törzsek között kitört belső szétvonást és pártvillongást, tömegesen telepítették le őket a Balkán lejtőin és a Duna déli partvidékén. E telepítéseknek kiváltkép védelmi célzatuk volt. Egyik barbár nép erejét használván fel a másik ellen, a birodalom határszéleit kísérelték meg ily módon újabb ellenséges megrohanások ellen megvédeni. Nem nagy eredménnyel, mert sem ezek, sem a később befogadott népek nem tűntek ki valami nagy megbízhatóság által. A besenyők az új környezetben sem mondtak le megszokott, régi életmódjukról és pusztító rablóhadjárataikkal hosszú időn át sok bajt okoztak az őket befogadó birodalomnak anélkül, hogy azt az északról fenyegető új ellenség ellen meg tudták volna védelmezni. A besenyőknek ez a tömeges betelepítése a byzanci birodalomba szabaddá tette a torkok útját dél felé.