Századok – 1923-1924

Értekezések - KOSSÁNYI BÉLA: Az úzok és kománok történetéhez 495

508 JÁNOSSY DÉNES. a nagyszabású építkezést indokolttá tennék. A nagy­összegű beruházások mérlegelésénél ugyanis az utóbbi évek fiumei hajóforgalmi statisztikájára támaszkodott és megállapította, hogy a város a hosszújáratú hajóforga­. lom elenyésző csekély volta miatt csak mint parthajózás részére szolgáló, helyi jelentőségű kikötő érdemel figyel­met. Ez utóbbi állásfoglalás főleg annak az aggodalom­nak palástolására szolgált, hogy Fiúméban esetleg Triesztnek versenytársa támad és céljainak legjobban megfelelt volna, ha Fiume Buccari színvonalán marad. Az alapvető kérdésekben mutatkozó ilyen eltérő felfogások mellett az uralkodó valóban nem tehetett mást, mint hogy 1831 március 26-án kelt elhatározásával, végleges állásfoglalás előtt két újabb szakértő kiküldé­sét rendelte el.1 A szakértők, gr. Huyn József trieszti építési igazgató és Francesconi Hermenegild udinei tar­tományi főmérnök, 1831 május végén megtartott szem­léjük alkalmával egyhangúlag a Fiumara torkolata fe­letti utolsó szakaszban látták a kikötőnek alkalmas egyet­len helyet. Nézetük szerint az elzátonyosodás megaka­dályozásának egyetlen módja az, ha a Fiumarát tápláló Recina hegyipatak (torrente) vizét a Braidán keresztül­vágott külön mederben vezetik le a tengerbe, a Fiumarát pedig a susáki híd helyén zsilippel zárják el és a torkolat feletti utolsó folyószakaszt holtcsatomává változtatják át.2 Ezen holtcsatornában 8 hosszújáratú és 50—60 parti­hajó férne el. Ennél nagyobb hajóforgalomra szükség­telen lenne berendezkedni, mert a magyar tengerhajózás szempontjából Buccari és Porto Rè kikötőjének be­fogadó képességét is számításba kell venni. A mólók meghosszabbítására, a kotrási munkálatokra, a Recina zsilipekkel való elzárására, valamint a Braida megvál­tására vonatkozólag a Gnamb-Fichtel-féle tervben le­fektetett eszméket tették magukévá. Az udvari építési tanács a Francesconi-Huyn-féle javaslatot a maga részéről melegen pártolta, mert benne saját álláspontjának igazolását látta. Az uralkodó pedig 1 U. o. 1831: 3669. 2 A Braida átvágásának gondolatát először Gerhard fiumei mérnök vetette fel 1757-ben. Lásd m. udv. kanc. Acta Flumin. fasc. 29. 1757 május 16, július 1. Relation d. Gerhard. — Ugyanezt a nézetet vallotta az udv. építési tanács is I. Ferenc fiumei látogatása után, 1819 augusztus 19-én kelt tervezetében. Lásd m. udv. kanc. 1831:10103.

Next

/
Oldalképek
Tartalom