Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Tárca - Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat 1923. évi közgyűlésén előterjesztett főtitkári jelentés 382

Tárca. A Magyar Történelmi Társulat 1923. évi közgyűlésén előterjesztett főtitkári jelentés. Tisztelt Közgyűlés! Azok, akik a magyar tudomány és. művelődés ügyét szivükön viselik és azon fáradoznak, hogy a magyar kultúra továbbfejlődésének útját biztosítsák, bizonyára aggodalommal látják azt a lassú sorvadást, mely közgazdasági helyzetünk kedvezőtlen alakulása következtében tudományos közéletünk életműködésében észlelhető. Tudományos társulataink jelentékeny része csupán nevében él s a siker mindinkább csökkenő reménye mellett küzd a részvétlenséggel és a szegénységgel. Mindez egy vesztett háború természetes következménye ugyan s hisszük, hogy a magyar kultura jövő történetírója csupán csak egy válságos korszak átmeneti jelenségeinek fogja azokat minősíteni, — bennünket azonban, akik e válságnak passzív részesei vagyunk, mély gondokkal és komor gondolatokkal tölt el. Nem látjuk ugyanis biztosítva a magyar tudományos élet jövőjét, mert nem látjuk a magyar társadalom tudatos érdeklődését tudományos közéletünk és intézményeink iránt, nem főleg azok részéről, akiket a történelmi név, vagy az anyagi eszközök bősége a magyar szellemi élet istápolására és fel segítésére erkölcsileg valósággal kötelezne. Ezen — egyébként nem új — megállapítás alól Társulatunk sem kivétel. Igaz ugyan, hogy működése éppen a legutóbbi évek alatt szokatlanul nagyarányúvá bővült és Társulatunk kebelében a programmszerű kutató és feldolgozó munka állandóan egy egész történetírói gárdát foglalkoztat, mindez azonban Tisztelt Közgyűlés, a Magyar Történelmi Társulat elnökének legsajátosabb egyéni műve. Kizárólag az ő energiájának és fáradhatatlan buzgóságának köszönhetjük azt, hogy élünk és működünk, mert nem tekintve Saxlehner András 80 ezer koronás adományát, melyet a nagylelkű adakozó a Századok egy füzetének előállítási költségeire ajánlott volt fel még 1922 elején, Társulatunk fönntartásához a történeti nevek és nagy vagyonok képviselői semmivel sem járultak hozzá. Ezt a tényt a jövő történetíró számára kultúrtörténeti adalékként kénytelenek vagyunk megállapíani. Azt a nagy vérveszteséget, mely Társulatunkat az úgynevezett