Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Gr. Zichy István: A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig. Ism. Hóman Bálint 335

336 TÖRTÉNETI IRODALOM. Az őstörténet a legrégibb idők óta kedvelt és széles körben érdeklődést keltő studiuma a történetíróknak. A történeti szerephez jutott, történeti életet élő népet éppúgy érdekli saját származása és távoli ősei, mint a társadalmi és gazdasági jólét magasabb fokára emelkedett, kultúréletet élő egyént családjának eredete és leszármazása. Naiv érdeklődésének forrása a sajátmagunk teljes megismerésére irányuló, gyakran öntudatlanul jelentkező, természetes emberi vágy, de fölkeltésében része van a néplélek misztikum felé való vonzódásának is. Ennek az emberi természetben rejlő ösztönös genealógiai érdeklődésnek köszönhetjük a középkori krónikások és históriaírók — nálunk az elveszett XI. századi Gesta Ungarorum, Anonymus, Kézai s a többiek — színes őstörténeti elbeszéléseit. A középkori történetírók tollán a nép tudatában fennmaradt való őstörténeti hagyományok a népfantázia szülte naiv mondákkal s a krónikások biblikus eredetű vagy idegen forrásokból kompilált tudákos megállapításaival vegyültek. A kései középkor történetírói — nálunk Bonfini — új szempontokat, a renaissance-ban életre kelt nacionalizmus szempontjait viszik az őstörténetbe. A krónikás hagyománynak a nemzeti hiúságot legyezgető, az ősök nagyságát hirdető részleteit domborítják ki. A klasszikus ókor íróitól kölcsönzött tárgyi részletekkel és retorikai elemekkel bővítik és színezik középkori forrásaik egyszerű elbeszélését. A hitviták korában az őstörténet — híven a kor történetszemléletéhez és felfogásához — theologikus irányba fejlődik. A tudósok, Sylvester János, Geleji Katona István, Otrokocsi Foris Ferenc, sőt még Bél Mátyás is a középkori krónikás hagyomány biblikus származást hirdető részleteire támaszkodva, tudományos színezetű nyelvhasonlítással bizonygatják népük zsidó származását. Tökéletlen módszerük mellett is kétségtelen érdemük, hogy az őstörténetet elsőnek igyekeztek tudományos alapon tisztázni. A XVIII. század visszatért a renaissance hagyományaihoz s az őstörténeti irodalomban újra a renaissance-tól örökölt s e korban izzó sovinizmussá fajult nacionális szempontok dominálnak (Dessericzky, Getto). E század második felében azonban feltűnnek a kritikai őstörténetírás első nyomai. A XVII. század óta Európaszerte tért hódító történetkritikai irány és a kialakulóban levő összehasonlító nyelvtudomány hatása alatt Pray György alapját veti a tudományos őstörténeti kutatásnak. A török-magyar, majd — Hell és Sajnovics nyelvhasonlítási eredményeinek megismerése után — a fmn-török-magyar nyelvhasonlítás szempontjainak és eredményeinek figyelembevételével, de a régi, történeti hún-hagyományt is tiszteletben tartva, első kritikai feldolgozását adta a magyar őstörténetnek. Sajnos, történetírásunk nemsokára letért az általa kijelölt helyes útról.