Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Kretschmayer; Heinrich; Geschichte von Venedig. Bd. II. Ism. Patek Ferenc 194

196 történeti irodalom. ezt a bibliográfiát; a háború óta sokkal kevésbbé tájékozódhatunk az olasz, angol, francia kutatás új eredményeiről, semhogy az a legjobb akarat mellett is megfelelően módomban lett volna. Mindamellett futólagos átnézésre az a benyomásom, hogy alig van jelentékenyebb idevonatkozó munka, melynek eredményeivel a szerző ne lenne ismerős. Leggyakrabban persze a legtöbb értéket jelentő nevekkel találkozunk, hogy csak találomra említsek párat: Pertik, Cipolla, Level, Manfroni, Calvi, Besta, Molmenti és mindenekfölött Romanin. Ez utóbbi nagyérdemű szerző tízkötetes munkája (Storia documentala di Venezia) tényleg az az alap, amelyen a további kutatás tovább épít. Bizonyos, hogy Kretschmayr az irodalomból a legjavát használta fel. Jól ismeri az elbeszélő forrásokat is. Mint az első kötethez, ehhez is egy elég terjedelmes excursiót csatol, mely a források ismertetésének van szentelve. Ez részben — ismétlése — szórói-szóra — az első kötet megfelelő részének. Nyilvánvaló, hogy az író — nevezetesen, ami a kiadott forrásokat illeti — igazán ura a tárgyának. így annyival inkább hálásak lehetünk ezért az áttekintésért, mert tudvalevőleg az olasz történelmi forrásokról nincsen kielégítő ismertető kézikönyvünk. Ki kell azonban emelnünk, hogy szerző is inkább csak a XIV. századig nyújt kellő tájékoztatást. Azon túl óriási tömege következik a kiadatlan krónikáknak, naplóknak, emlékiratoknak, melyeket eddig még senki sem vizsgált át közelebbről. Valószínű, hogy ezek közül soknak a forrásértéke igen csekély. Kretschmayr azt hiszi, hogy mindezek az elbeszélések néhány, viszonylag csekélyszámú ősforrásra mennek vissza. Ezt a véleményét nem indokolja bővebben, csak megemlíti, hogy Winkler Melitta bárónő segítségével megkísérlette rendszerezni ezt az áttekinthetetlen tömeget, de célhoz nem jutott. Ezekről a jóformán ismeretlen forrásokról Winkler bárónő mellett értékes felvilágosításokat adott a szerzőnek Merores Margata. így tehát, részint közvetlen tanulmányaiból, részint az említett hölgyek révén, annyira ismerős az elbeszélő forrásokkal, mint bizonyára csak igen kevesen. Áttekintést ad — igen röviden — azokról a velencei levéltárakról is, amelyekben gazdagabb történelmi értékű anyag található az itt tárgyalt korra vonatkozólag. Feltűnő, hogy kizárólag a veleftcei gyűjteményekre szorítkozik, a többi lelőhelyről — nevezetesen éppen Bécsről, amely velencei vonatkozású anyagban Velence után kétségtelenül a leggazdagabb — teljesen hallgat. Ennek a magyarázatát talán ne kutassuk. Valószínűleg inkább politikai, mint tudományos motívumok vezették az írót. A velencei gyűjteményekről adott áttekintés egészen vázlatos. A szerző véleménye szerint ilyen természetű munkánál az okleveles anyag felhasználásának szűk határokat kell szabni, s a levéltáraknak csak megközelítően kielégítő szisztematikus átkutatása előre is kilátás-