Századok – 1923-1924

Értekezések - HORVÁTH DETRE: Szilárdi János és Siralmas Krónikája 94

120 horvAth detre. E két utóbbi esetet nem hozza ugyan össze esemé­nyekkel, de mivel mindjárt utánuk említi II. Rákóczi György végleges temetését és I. Apafi Mihály fejedelem­ségének kezdetét, a rossz jövendő árnyékát mégis sejteti az olvasóval. Mély protestáns vallásos érzelme azonban kárára válik a történetírónak. Bevallott szándéka: „igazsággal" „egy igazságos valóságnak lineája szerint igazgattatva" előadni az eseményeketHadügyi adatait igazolják tör­ténelmi munkáink, a politikai dolgok rajzában azonban, a fejedelmek dícsérésében, jellemzésében s hibáik elhall­gatásában, de leginkább vallási kérdésekben nem min­dig megbízható. Míg politikai pártállásában Erdélyre valamint a törökre nézve a megalkuvás és alkalmazko­dás hívének mutatkozik, a vallás terén fanatikus kálvi­nista. Ezt kiérezte már Benkő, midőn a mű kiadásáról értekezett és kereken kijelentette: „ki kell belőle ma­radni soknak, ami a hit dolgát hántorgatja."2 Mert míg a protestánsok vallásáról mint „az evangeliumi, igaz értelmű üdvözítő vallásról"-ról beszél3 és magasztalja Bocskai Istvánt, aki felszabadította a szegény országot és helyreállítá a magyar nemzetnek szabadságát és „az evangeliumi igaz tudománynak szabados gyakorlását",4 a „pápás vallas" megvető kitételével illeti a kath. egy­házat, melyet bálványimádónak nevez.5 Babonás indu­latnak bélyegzi azt, hogy az ellenség nem bántja „a régi holmi feszületekkel, vagy apostoli képekkel" díszített egyházakat.6 Nem csoda ily fölfogás mellett, hogy fáj neki, ha valaki visszatér a katholikus vallásra.7 Főkép a klérussal szemben tanúsított elfogultsága feltűnő. Az a kijelentése egyik levelében — Krónikája kiadásáról értekezve —, hogy „a klérusnak sok nyugha­tatlansággal való dolgai el nem hagyathattak",8 többet foglal magában, mint első olvasásra véljük. Krónikájá­ban, ahol csak szerét teheti, előrántja a klérust. A XVII. század magyar és külföldi vallásháborúinak okozóiként 1 I. 11. 2 Rumy K. Tud. Gyűjt. 1824. IX. 79. 3 Krónika IV. 175, VII. 481, 593. stb. 4 I. 22. 5 I. 8. 0 VI. 405. 7 VII. 593. 8 Szilágyi S. Szalárdi J. Kr. tört Figyelő, VIII. 262

Next

/
Oldalképek
Tartalom