Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Seeck; Otto: Geschichte des Untergangs der antiken Welt. Ism. A. A. 581

történeti irodalom. 581 hiszszük, hogy e tekintetben helyesebb a franczia rendszer, mely nem juttat ugyan több óraszámot a jogtörténeti stúdiumoknak, de a doktori fokozatot, mint kitüntető egyetemi gradust őrizve meg, a cours de licence-t elkülönítette a cours de doctorat -tól. S míg azon a jogtörténet oly keretek közt szerepel, mint a mi tanulmányi rendünk első évében, addig a cours de doctorat jogtörténeti előadásainak tárgya a magánjog történetének forrásokon nyugvó, részletes fejtegetése. Végeredményben azonban abból a körülményből, hogy úgy a német, mint a franczia jogtörténeti irodalom igen sokat köszönhet a doktori dissertatiók, thése-ek gazdag sorozatának, azt látjuk, hogy a doktori szigorlat és az értekezések kérdésének helyes megoldásától várható csak eredmény ezen a téren is. Holub József. Otto Seeck: Geschichte des Untergangs der antiken Welt. VI. Band (Stuttgart, J. B. Metzlersche Verlagsbuchhandlung, 1920.) A nagynevű tudós életmüvének záróköve ez a kötet mely már 1914-ben készen állott és csak a háború miatt késett megjelenése. Seeck a 70-es évek elején kezdte meg irodalmi munkásságát, bámulatraméltó czéltudattal munkálkodva a lehanyatló rómaiság megismerésén. Mintaszerű szövegkritikai kiadásai (így a nagyszerű Symmachus), történet-chronológiai, prosopographiai, numismatikai munkái, valamint a soraink czímét viselő nagy összefoglaló műve mintegy kiegészítik Mommsen működését. Igaz ugyan, hogy az ókori történetírás atyamestere bevilágított lángeszének fáklyájával a késő római korszak addigi homályába is (a mint ezt a Codex Theodosianus és Jordanes nagyszerű kiadásai, az »Ostgothische Studien«, az »Aetius«, a IV. század hadseregéről szóló alapvető tanulmánya stb., stb. bizonyítják) ; de bármily szilárd alapra fektette páratlanul eredményes működése a korábbi idők történetét, az utolsó századokra nézve még sok tennivalót hagyott. — Seeck írásainak legnagyobb vonzóereje az, hogy a német alaposságot franczia esprit-vel egyesíti. De ebből ered egyúttal egyetlen hátránya is : hogy t. i. szellemes combinatioi kedvéért néha önkényesen használja fel a forrásokat. ' így például az első Valentinianust kinevezi germánnak, csak azért, mert pannóniai volt, a hová sokszor telepítettek germánokat ; majd a »furor Teutonicus« és a római érzés közötti lelki összeütközésből magyarázza jellemét és tetteit, holott e hirtelenmérgű császár világosfejű és erőskezű katona volt. Ingadozó jelleműnek teszi meg a vaskemény Stilichot, mert nem támadta meg nyilt csatában germán ellenfeleit, pedig harczra nem való római újon-