Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Fraknói Vilmos: Martinovics élete. Ism. Mályusz Elemér 569

történeti irodalom. 569 A czíme tulajdonképen bővítésre szorulna, mert a könyvben két intézménynek a történetét kapjuk : a Collegium pauperum nobiliumét, a melyet 1762-ben alapított gróf Migazzi Kristóf bíboros, és a Theresianumét, a melynek a kardinális közbenjárására vetette meg alapját Mária Terézia, s melybe az első beleolvadt. A Collegium szerényebb keretek között mozgott, ellátására három rendtag elégséges volt. A Theresianum, a mely a mai börtön épületében nyert elhelyezést, nagyobbszabásúnak volt tervezve, húsz nemes ifjú számára, a kik felett a felügyelet és tanulmányi vezetés az igazgatón kívül hat piarista kezébe volt letéve. Növendékeit nem csupán a szűkebb Magyarország területéről kapta ; kíilön helyek voltak fenntartva Horvátország, valamint Erdély nemes családjai gyermekeinek. Találunk ezeken felül a convictusban cseh, sziléziai és tengermelléki nemes gyermekeket is. A jelen munkából ítélve, a nevelés, ellátás elsőrangú lehetett a Theresianumban, a melynek felszerelése is teljesen a kor Színvonalán állott. Migazzi bíboros, nemkülönben Niczky Kristóf büszkék lehettek az intézményre, a melyre annyi szerető gondot fordítottak. Sajnos, II. József reformjai nem engedtek hosszú életet a Theresianumnak ; azon rendelet értelmében, a mely a convictusokat megszünteti, 1784-ben ez is megszűnt, s vagyonából ösztöndíjakat alapítottak. A szerző először a Collegium, aztán a Theresianum történetét vázolja, külön számolva be az intézetek külső és belső történetéről. Munkájában korlátokat állított a körülmény, hogy a Theresianum História Domus-a nincs meg. A mi kiadott vagy kéziratos emlékhez hozzájuthatott, lelkiismeretesen felhasználta ; a kiadatlan emlékek fontosabbjait mellékletben közli. Különös említést érdemel ezek közül a Theresianum szabályzata. Ezek segé-I lyével, s a szerző megbízható, szorgos kutatásainak hála, eléggé világos képet nyerünk História Domus nélkül is e két jellegzetes XVIII. századbeli kultúrintézmény életéről. P. Fraknói Vilmos: Martinovicsélete. Bpest. 1921. Athenaeum. 8°2861. > Két emberöltője immár, hogy történetíróink doyenje példátlan munkabírással és szorgalommal fáradozik irodalmunk gazdagításán. Két embernek is becsületére válnék az a könyvtár, a melyet művei kitesznek, s ő fiatalokat megszégyenítő frissességgel, nem lankadó energiával dolgozik egyre tovább a magyar mult reconstruálásán. De még ebben a sikerekben gazdag írói múltban is szokatlan jelenség, hogy azt az eseményt, a melyről 1880-ban már nagy monographiát írt, most négy évtized multán még egyszer feldolgozhatta. A szerencse különös kedvezésének tulaj-