Századok – 1921-1922

Értekezések - MISKOLCZY ISTVÁN: Nápolyi László - 499

nápolyi lászló. mérkőzésre felkészüljön s Zárát Velenczének eladta 100.000 forintért. II. Lajos szintén készülődött, s miután a szövetségesek ellen küldött Paolo Orsino hozzájuk pártolt s elfoglalták Cetonát, Viterbót, Civita vecchiát. Trója gróf már Rómát féltette, 2000 lovassal Peruggiából odasietett, az Orsini­pártból sokakat elfogatott és az Angyalvárat megerősítette. A szövetségesek meg is kísérelték Róma elfoglalását, de csak a Borgo di S. Pietrót tudták elfoglalni. Lajos a jövő tavaszra nagyobb erőt helyezve kilátásba, Provenceba távozott.1 A sereg római földön maradt s naponkint rabolt, fog­lalgatott. Egy összeesküvés, a melyet arany készített elő, majdnem Róma birtokába juttatta Paolo Orsinót, Trója grófja azonban meghiúsította ezt. A gróf bosszút akart állni Paolo merész kísérletéért, kitört Rómából, de Paolo megfutamította s azalatt háta mögött a polgárok fellázad­tak és Paolo Orsinot befogadták. Ez óriási csapás volt Lászlóra. A mikor a követ nagy kínnal majdnem a hegytetőre hen­gerítette, visszagördült s kezdhette a sisyphusi munkát élőiről. László Gentile Monteranót okolta Róma elveszté­seért, mert parancsa ellenére elhagyta azt. Gentile jónak látta Padulában megvonni magát, honnan László csak egy év múlva tudta kiűzni.2 A nagy csapásért némi vigaszt akart meríteni a király Genua zavaros helyzetéből s Boucicaut kiűzése után két hajót küldött oda, hogy átvegyék a signoriát, de az uralomra jutott ghibellin-párt elutasította.3 V. Sándor Pisából Pratóba s innen Pistoiába menekült a pestis elől s itt értesült Róma felszabadításáról. A firenzeiek azt ajánlották neki, hogy tegye át székhelyét Rómába, de ő inkább Cossára hallgatott, kinek székét köszönte s ki elle­nézte a tervet, mert Róma még nem volt biztos Lászlótól. László a sok kudarcz után Gabriele Brunellesco útján békét ajánlott a firenzeieknek (1410), a kik a pápát is szeret­ték volna belevonni a békébe, de Sándor erre nem volt hajlandó. A firenzeiek a következő békefeltételeket szabták Lászlónak : 1. kössön békét Sándor pápával, fogadjon neki 1 Giorn. Nap. 1071 — 72. 1. — Sozom. 1195. 1. — Leonardi Are­tini : Rerum suo tempore in Italia gest. comment. Αρ. Muratori. XIX. 927. 1 — G. Stellae Annales Genuenses. Ap. Murât. XVII. 1220. 1. — Theod. e Niem elbeszélése Raynaldusnál. 27. k. 85. §. 1409. 2 Giorn. Nap.- 1072. 1. — De vita rebusque gestis Sfortiae. 649 — 50. 1. — Diar. Rom. 1013. 1. 3 Diarium Ferrar. 175. 1. Századok, 1922. VI—VIII. füzet. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom