Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Szabó Ervin: Társadalmi és pártharczok a 48–49-es magyar forradalomban. Ism. Mályusz Elemér 410

412 TÖRTÉNETI IRODALOM. Szabó azonban természetesen túlzásba megy s mint első sorban theoretikus marxista, a legmateriálisabb szempont alapján pálczát tör a magyar nemesség osztályönzése felett. Megfeledkezik arról, hogy a nemesség legkiválóbbjai, a kik a korszak szellemi életének vezetői voltak, az egész reformkoron át hirdették a közteherviselés és a jobbágyfelszabadítás szükségességét. De Szabó nem ismeri eléggé a reformkort, a mit eléggé elárul az ezen időt tárgyaló lapjaival. A harminczas években, a mikor rendszeres pártokról,, sőt csak valamennyire egységes pártprogramm alapján vívott küzdelemről sem lehet szó, ő már a reformpárt új programmjáról beszél. 1825-től kezdve a kormány ellenzékét egységes pártnak véli, pedig a reformkor elején az ellenzék merőben conservatív felfogású, a mely a régi alkotmányt védelmezi s hogy később is a kormány ellenzéke különböző fractiókból állott, a felől Metternichnek számtalanszor megismételt kijelentései is eléggé meggyőzhették volna. Ε tény nem ismerése miatt, mint túlzóan theoretikus, a pártmozgalmakat egységes képbe akarván összefoglalni és áttekinthetően óhajtván jellemezni, kénytelen a reformpártot következetlenséggel vádolni s »küzdelmi alapjának eltolódásáról« (58. 1.) beszélni. Nehéz is volna neki ily módon, nem ismerve egy hosszú történeti fejlődési folyamatot, az előzményeket, az egymásnak feszülő erők végső nagy küzdelmét, a crisist oly híven rajzolni meg, hogy a mikor a tények egyszerű elmondásán felül már itéletmondásra bátorodik, elfogultsága ne befolyásolja. Nem azt mondjuk, hogy talán részletesebben kellett volna szólnia a reformkorszakról, hanem több és alaposabb ismerettel. Pedig hogy lett volna érzéke méltányolni az úttörők nehéz munkáját, azt eléggé bizonyítják azok a szinte költői lendületű sorok (190. skk. 11.), a melyekben a reformerek lelkületének kettős voltát, ideális lelkesedésüket eszményeikért és velükszületett ragaszkodásukat a múlthoz fejtegeti. Nem a politikai pártok közjogi harczárói van szó a munka további részeiben sem, hanem a társadalmi osztályok érdeksúrlódásairól. Egyrészt az azon parasztmozgalmakról szóló adatokat csoportosítja, a melyek a szabadságharcz alatt kirobbantak, másrészt a pozsonyi, majd a pesti országgyűlésen lefolyt és eddig kellő figyelemben szintén nem részesült tárgyalásokat ismerteti, a melyek folyamán a nemesség képviselői az állami kártalariítás mértéke felől hosszú hónapokon át vitatkoztak és a márczius 18-án a nemzeti becsület védpajzsának általános szólamában kifejezett kármentesítést mindenre kiterjedő gondossággal akarták precisírozni akkor, a mikor a nemzet valóban legsúlyosabb óráit élte át, úgy hogy Deáknak kellett már közbelépnie intő szavával : »Pirulnunk kell a jövendő előtt, ha az időt