Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Balanyi György: A Balkán-probléma fejlődése. 1856–1914. Ism. Patek Ferencz 501

TÖRTÉNETI IRODALOM. 503. nak nem volt gyökere a népiélekben s így nélkülözni volt kénytelen azt a mindig jelentékeny erkölcsi, sőt anyagi támaszt, a mit az egységesen kifejezésre jutó nemzeti akarat nyújtott például a nagy nyugati államok diplomatiájának. Gondoljunk például, hogy a legutolsó évtizedek eseményeinél maradjunk, az angol közhangulat nyilvánulásaira a boer háború idején, vagy a franczia publicitás magatartására a marokkói krizis alatt. S emlékezzünk vissza, mily kínos situatiókat teremtett olykor a magyar főváros lakossága 1878-ban, az orosz-török háború alatt a hivatalosan Oroszországgal szemben jóakaróan semleges közös diplomatia számára, vagy aránylag mennyire közömbösen állott közvéleményünk Aerenthal szerencsés módon activ balkánpolitikájával szemben, mennyire nem appreciálta kézzelfogható eredményeit sem. Ahhoz pedig közel sem jártunk soha, sem mi, sem Ausztria, hogy a közvélemény kialakítói, a napi sajtó, az irodalom, szószék és tudomány emberei oly tevékeny szerepet játszottak volna egy külpolitikai közvélemény kialakításában, vagy épen befolyásolták volna az ország diplomatiai állásfoglalását, mint Angíiában Kipling vagy Wells, Francziaországban Hanotaux vagy L. Daudet, Itáliában d'Annunzio vagy Tittoni, vagy akár Németországban Delbrück vagy Bülow. A monarchia legfeljebb Benedikt Mórokat és Friedjungokat produkált, hacsak Massarykra és Goga Octaviánra nem akarunk hivatkozni. Érdekes volna kutatnunk ennek a jelenségnek az okait, de túlságosan messze vezetne feladatunktól. Az azonban tény, hogy a monarchia népei annyira nem bírtak fejlett külpolitikai öntudattal, vagy akárcsak ösztönnel is, hogy a mikor a világháború igazán a saját bőrünkön át verte belénk az igazságot, hogy a külpolitika nem tőlünk merőben idegen magas sphaerák metaphisikus speculatiója, hanem a nemzetnek és az egyes embernek élő húsába vágó reális tényezője mindennapi életünknek, még akkor sem tudta megtalálni a monarchia népe a maga külpolitikai természetes gondolkodását, hanem néztük a világot porosz szemüvegen át, a mint azt a közvetítő nagykereskedő czégek, a Pressék, Pesti Hírlapok, Az Estek az orrunkra rakták s nagy dolog volt már tőlünk, ha megbámultuk a Czernin-féle jongleuröknek a légüres térben végzett equilibristikai mutatványait. Frobenius, Reventlow és Naumann volt a bibliájuk ekkor még azoknak a nagyon moderneknek is, a kik egyébként a máramarosi schismapörben, sőt a debreczeni pokolgép-merényletben is a műveletlen magyar Chauvinismus kormánypénzen véghezvitt kicsapongásainak következményét látták. Diner-Dénes Józsefnek, Bédi-Schwimmer Rózának és Kun Bélának kellett elkövet-