Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Szabó László: A bolsevismus Magyarországon. Ism. Balanyi György 393

TÖRTÉNETI IRODALOM. 397 de nem eléggé rendszeres és áttekinthető. Részei nincsenek szoros logikai kapcsolatban egymással és ismétlés is akad benne fölös számmal. Pl. a nemi fölvilágosítás kérdését kétszer is szóba hozza. (87. és 91. 11.) Szigorúan szakszerű, de irodalmi forma tekintetében nem egészen kifogástalan Lorx Viktor fejtegetése. (A hadsereg szétzüllesztése és a vörös hadsereg 22—38. 11.) Liebner János czikkét (A kommunista egyházüldözés Magyarországon 151 — 162. 11.) első sorban szintén adatbősége és a mellett bizonyos plasticitásra való törekvés tünteti ki. Ezeken kívül a sikerültebbek közé kell még számítanunk Szőllősy Oszkár (Gonosztevők a diktatúrában 39—50. 11.), Kún Andor (A bolsevista sajtó 177—83. 11.) s újszerű adataik érdekessége révén Fábián Béla (A bolseviki világpropaganda módszerei, eszközei és eredményei 184—202. 11.) és Szabó László czikkeit (A III. Internationale külpolitikája és a bolsevismus nemzetközi propagandája 203 — 11. 11.). Pékár Gyula elnovellizálja témáját (A bolsevisták rémtettei 136—150. 11.) s ezzel megfosztja a komoly történetírás zománczától. Pethő Sándor pedig magvas nívójú essay-jében (Bolseviki arczok 51—54. 11.) olyan tárgyat dolgoz fel, mely más czikkekben ismételten előkerül s így voltaképen fölösleges munkát végez. A többi czikkek sem szűkölködnek okulást nyújtó részletekben, de egészben véve nem merítik ki témájukat, illetve nem merülnek bele eléggé tárgyukba. Mindent összevéve Huszár könyve figyelemreméltó alkotás, de nem végső, hanem csak közbeeső állomása a bolsevismus történetírásának. Erényeit, egyes czikkeinek szigorú szakszerűségét és irodalmi színvonalát nem kisebb hibák : a czikkek szerves egymásbakapcsolódásának hiánya, az előadás sok helyütt bántóan subiectiv hangja és a szerkesztés felületessége ellensúlyozzák. Ez utóbbinak rovására kell írnunk azt is, hogy hátul a tartalommutatóban hiányzik a szerzők neve és még néhány apró, de épen azért bosszantó következetlenséget. 3. Gutheil Jenő könyve ismét más typust képvisel. Nem a bolsevismus általános történetével foglalkozik, hanem csupán egy földrajzilag pontosan elhatárolt területen belül észlelhető megnyilvánulásait vizsgálja. Tehát monographiát ad a szó igazi értelmében. És épen ebben rejlik legfőbb értéke. Szerzője igen élesszemű és jó megfigyelőképességű ember, a ki nem philosophál, nem tér mellékvágányokra, de viszont annál aprólékosabb gonddal ügyel rá, hogy miuden tárgyára vonatkozó adatot felkutasson és értékesítsen. Figyelmét egyetlen valamirevaló mozzanat sem kerüli el. A mellett nem közönséges írói tehetség. A hogy leperegteti előttünk a veszprémi szovjeturalom történetét sokszor felháborító, sokszor tragikomikus részleteivel és sorra bemu-