Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Siklóssy László: Műkincseink vándorútja Bécsbe. Ism. Holub József 276

276 történeti irodalom. igazolni látszik a prágai cseh kormány azon újabb intézkedése is, melylyel már most véteti pontos számba a csehek által megszállva tartott magyarországi részeken lévő közlevéltárak anyagát és azok megfelelő elhelyezéséről és kezeléséről intézményesen kíván gondoskodni. Károlyi munkája azonban — ezen fájdalmas jelenségek ellenére is — jövőnkbe vetett törhetetlen hitünk egyik igazolása. A míg vannak íróink, a kik mostoha viszonyok között, annyi fáradság és önzetlen lemondás árán is ily monumentális művel tudják megajándékozni nemzetüket, mint Károlyi, egy olyan nemzet sorsán kétségbeesnünk nem szabad. Dési Imre. Siklóssy László: Műkincseink vándorűtja Bécsbe. Budapest, 1919. Táltos kiadása. 236. 1. E kis könyv létrejöttének története az 1918. év őszének fontos eseményeihez kapcsolódik. Az osztrák-magyar monarchia szétbomlása, elszakadásunk Ausztriától actuálissá tette azt a kérdést : mi lesz a bécsi közös és udvari gyűjteményekhez való jogos igényeinkkel. Addig is állandóan foglalkoztatott ugyan bennünket e kérdés, akár itthoni szegényes gyűjteményeinket, akár pedig a káprázatos bécsi múzeumok hatalmas termeit jártuk, de csöndes resignatioval csitítottuk el, talán lesz majd egyszer alkalom, hogy a mi jogos tulajdonainkat hazahozhatjuk s dicső multunk ez emlékei a mi gyűjteményeinket ékesítik, gazdagítják. Most azonban tenni kellett, ha nem akartunk végkép lemondani mindenről. Szerző czélja ép az volt, hogy mindenki figyelmét felhívja e fontos kérdésre s kimutassa jogainkat a bécsi közös és udvari gyűjtemenyek jelentékeny részéhez. »Az osztrák-magyar monarchia liquidáltatott — irja — liquidálnunk kell ezt a kincstárt is. Kapja meg mindenki a magáét. . . Az, a mi a magyar királyé volt, nem lehet senki másé, mint Magyarországé ... A következő sorok egyfelől megvilágítják — folytatja — azt a tervszerű munkát, melylyel a Habsburgok minden műkincset kivontak országunkból, másfelől vázlatosan felsorolják a műkincseket, a melyeket visszakérünk«. A kérdés fejtegetésében szerző a XV. századra megy vissza. Az Anjouk gazdag kincsei Mária királyné révén Zsigmondhoz kerültek, ki ezekből művészetszeretete ellenére is, minden lelkiismeretfurdalás nélkül sokat csapott zálogba. Halála után leánya, Erzsébet örökölte a kincseket, a ki szintén az igen értékes darabok egész sorát zálogosította el, másik részük pedig Albert halála után III. Frigyes kezére jutott, a honnan nem is került azután