Századok – 1919-1920

Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 243

272 bíró venczel. ban hiánya is, hogy az országot bizonytalanságban hagyta. Meg is mondotta Gotzmeister Kálmán Béldinek, hogy a kiáltványban, ha némely terminusok jobban lennének, nem ártana.1 A bizonytalanság a későbbi állásfoglalásnál meg is látszik. Kitűnik, hogy Béldiék a porta válaszáig füg­gőben akarták tartani az ügyet. A közvéleményt is biztosí­tani akarták, az udvarnak sem adtak fegyvert a kezébe. A kiáltványban a háromszékiek egyszerűen azt kívánták, hogy velők mindenki egyetértsen. Hogy az egyetértés mire vonatkozik, azt az ő jövő viselkedésük volt hivatva meg­mutatni. Elméletileg szépen kieszelt számítás, azonban az ilyen módszernek a gyakorlatban nagy a hátránya. Mert míg az ellenpártnak időt enged a felkészülésre, ellenműködésre, addig a tétovázás a csatlakozókat bátortalanná teszi, meg­bontja. Mindenki fél a bosszúnak való kiszolgáltatástól, a mely a huzavona nyomán előállhat. Hogy pedig kifejezésre juttassák, hogy mozgalmuk nem a fejedelem ellen irányul, iratot küldöttek a fejedelem­hez s fejedelemasszonyhoz is. A fejedelemhez küldött irat czélja volt, hogy a fejedelmet ügyük igazságáról meggyőz­zék, minden megtorlástól visszatartsák. Nem szakították el a fonalat, a mely őket az uralkodóval összefűzte, iratuk­kal maguk segítik elő a további összeköttetés lehetőségét. A következmény megmutatta, hogy nem annyira a meg­értéskeresés volt czéljuk, hisz azért nem kellett volna a porta támogatására várakozniok, hanem inkább, hogy az össze­köttetés biztosításával időt nyerjenek. Viszont a fejedelem­hez küldött hűségnyilatkozat az ország előtt bizonyította, hogy a mozgalomban való részvétel nem hazaárulás, nem töri meg a fejedelemnek tett esküt, ellenben az unió értel­mében az ország megvédése hazafias kötelesség, a haza békes­ségét veszélyeztetőknek ennélfogva el kell tűnniök. Eleinte fülhegygyei, majd mind nagyobb sűrűséggel jött hozzájuk a hír, írják Apafinak, hogy a fejedelem füleit olyan hírekkel töltik meg, mintha ők lázadoznának. Nem nagyon csodálkoznak ugyan, mert az előző évben is így volt, de az Istenre hivatkozva bizonyítják, hogy a fejedelem ellen semmi szándékuk nincs, sőt a mit a fejedelem és haza békes­ségének megszilárdítására tehetnek, megteszik. Ne higyjen tehát a fejedelem a híreknek, s inkább legyen tekintettel az ő régi hű szolgálatukra, mint a békességrontó emberek vádjaira.-1 Erd. Orsz. Emi. XVI. k. 584. 1. 2 U. о. XVI. k. 407—408. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom