Századok – 1919-1920
Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 243
béldi pál felkelése. 269" meg nem hiszi, hogy a porta támogatást nyújtson s akárki kedvéért kedvetlenítse az országot. De mert a szél fuvatlan nem indul s nem okos emberhez illik mondoni : nem gondoltam volna, vigyázni kell. Ki kell kutatni alaposan, miben áll a dolog. Sőt még azt is mondja, hogy ő Béldi vei a hazát czélzó dolgokban egyetért.1 Mondhatta, mert Кару még Brassóban volt, Páskó sem indult el, tehát még semmi bizonyosat nem tudhatott. A hónap végére esett a megijedt urak futása, a melyről Teleki állandó tudósításokat kapott. Mikor Pócstelkéről, majd Szamosújvárról írt levelükben Telekit az udvarhoz hívták, Teleki is kezdte komolyabbnak tekinteni a mozgalmat. Félt, hogy a felkelés alkalmatlanságok nélkül nem csendesedik le. Ügy van, mondotta, mint a vízbe haló ember, rtiikor az utolsó kortyot issza, látván, hogy mindenfelől gyűlölségben van. Hogy ellene támadnak, azt elhiszi, de hogy a haza és a fejedelem ellen támadnának, azt még most sem hitte. Legjobban a bizonytalanság bántotta, a sok hír között nem lehetett tisztán látni. Az országgyűléstartás mellett volt, bár attól tartott, hogyha a gyűlés a kitűzött idő előtt lesz meg, abból is lármát csinálnak. Nem tudja, mondta, hogy őt Isten a maga veszedelmére keményítette-e meg, de a sokak felől jövő hírt nem hiheti. Magával Béldivel, a ki több mint három hónapja sem nem írt, sem nem üzent neki, kereste az összeköttetést, levelét s szolgáját küldötte hozzá. A békés megoldásra biztatta Bethlen Miklós is. Az Istenért, írta neki, találjanak módot a csendes orvoslásra, ügy vannak, mondotta, mint a kik a tengeren egy hajóban -eveznek s ha együtt vesznek is, mégis egyik fél sem igyekszik abban, ha esze van, hogy a hajót felgyújtsa, mert így maga is elvész. Közben a fejedelem határozott. November végére a Szamos új várra menekülő urak együtt voltak, miután lármájukkal elárasztották Erdélyt. A sok hír, gyanús körülmény hatása alatt a fejedelem deczember hó n-re tanácsgyűlést hívott egybe és pedig, hogy az elégedetlenekhez minél közelebb legyen, Ebesfal vára, előzőleg azonban Háromszékbe követet küldött, hogy őket székgyűlésen csendesítse le.2 A lármás megfutás után, a melylyel az urak menekültek, bárki azt hihette, hogy Béldi katonái már nyomukban 1 U. о. VII. k. 588—589., 590—591-, 592. 1. 2 U. о. VII. k. 597—598., 592., 607., 604., 606. 1.