Századok – 1918

Történeti irodalom - Ruedorffer; J. J.: Grundzüge der Weltpolitik in der Gegenwart. Ism. Morvay Győző 85

85 TÖRTÉNETI IRODALOM. egészében megbízható tájékoztatással szolgál a pápai primátust illető problémákról. Dr. Balanyi György. J. J. Ruedorffer: Grundzüge der Weltpolitik in der Gegenwart. Sechstes und siebentes Tausend. Deutsche Verlags-Anstalt. Stuttgart und Berlin. 1916. R. Kjellén : Die Grossmächte der Gegenwart. Siebzehnte Auflage. G. Teubner. Leipzig—Berlin. 1917. R. Kjellén : Die politischen Probleme des Weltkrieges. Sechste Auflage. B. G. Teubner. Leipzig—Berlin. 1917. R. Kjellén : Studien zur Weltkrise. 6—9 Tausend. 1917. Verlegt bei Hugo Bruckmann in München. Ez a négy könyv egymással szervesen kiegészítő művet alkot. A történetbölcseleti alaphangot Ruedorffer üti meg és Kjellén gyakorlati példákban, positiv részletekben dolgozza föl. A nagy bölcseleti symphoniából kisebb és értékes étudeök keletkeztek. Eredetiség egyiktől sem vitatható el, fontosságuk pedig elismert. Mindkét író világos belelátást nyit a világhatalmak jövendő terveibe és a mit a diplomatia eltitkolni óhajt, azt nyíltsággal és leplezetlen politikai törvényszerűséggel tárja föl. I. Ruedorffer könyve ama már alaposan összebonyolított vitának központjába visz, mely a történeti ismeretelméletben és a természettudományok közti viszonyban a történetbölcselet czélját, logikai hovatartozását és a módszert erősen összezavarta. A történő folyamatban az időleges eseményeken túl okozatos összefüggést és belső törvényszerűséget keres. Az egymásba ütköző és a fejlődés folyamába beleáramló politikai erők a mai világpolitikát biologiai bizonyossággal mutatják. A politikát és elméletét tudománynak minősíti, mely a természettudományoktól abban különbözik, hogy a módszer, a kísérlet és a czél teljesen elkülönítik egymástól. Ezt az eltérést tárgyuk sajátossága hozza létre. S noha egymástól eltérnek, mégis hasonló eredményeket idéznek föl. A legújabb korszakokban a politikában a történet szerint két elv igen gyorsan nőtt nagygyá. Az egyik a nemzeti (nationalismus), a másik a nemzetközi (Internationalismus) vagy világpolgári (kosmopolitismus). A nemzetinek főeszközévé szegődött a civilisatio, mely expansiv erejénél fogva idegen népek elnyomására törekszik. (Az angol és az indus.) Itt a nép nem a rousseaui elvek szerint egyének összeadása, hanem a népközösségek individualisatiója. Ezt az egyéniséget a geometriai biztosság tudatával akarja más népekre ráerőszakolni. E szerint benne nyilvá-